A csütörtök este nyilvánosságra hozott felsőoktatási felvételi ponthatárok alapján kiderült, hogy az idei 99 102 jelentkező közül az általános eljárásban kik kerültek be egyetemre vagy főiskolára.
Ebben az évben is mindenki csak egy helyre nyerhetett felvételt, vagyis az általa megjelölt jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma elérte vagy meghaladta a megállapított ponthatárt.
2022-ben a legnépszerűbb képzések között voltak a gazdaságtudományok, a bölcsészettudomány, a műszaki területek, a pedagógusképzés, az orvos- és egészségtudomány, illetve az informatika. A legnépszerűbb alapképzés a gazdálkodási és menedzsment volt, ahova tavaly négyszáz pont volt a határ, ahogy idén is. A pszichológia szakra az előző évben 415 ponttal lehetett bekerülni, most viszont emelkedett, 423 pont volt a határ. Az ápolás és betegellátás is népszerű volt idén, a tavalyihoz hasonlóan most is 280 pont volt a határ. A kereskedelem és marketing szakra is sokan szerettek volna bejutni, nekik az előző és a mostani évben is négyszáz pontot kellett szerezniük. Ha valaki mérnökinformatikus szeretne lenni, akkor idén 280 ponttal juthatott be a képzésre, ahogy tavaly is. Az osztatlan tanárképzésre való bejutás ponthatára sem változott a tavalyihoz képest, idén is 305 ponttal lehetett bekerülni. A jogi karra való bejutás ponthatára azonban jelentősen emelkedett, mert míg az előző évben 379 pont volt, idén már 407 pontot kellett a felvételizőknek elérniük. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nemcsak a jelentkezők számával döntött rekordot ebben az évben, hanem azzal is, hogy minden eddiginél több jelentkezőt, 11 355-öt vettek fel. A legmagasabb ponthatár az ELTE-n a jogászképzésen volt, 475 pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez. Ennél is több, 478 ponttal lehetett bekerülni a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapképzésére. A nemzetközi tanulmányok szakon is extrém magas – 477 pontos – határt húztak.
Az eredményváró központi, budapesti Pont ott partin György László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára Vanó Renátával, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettesével köszöntötte a fiatalokat, majd közösen nyomták meg a ponthatárok kihirdetését elindító gombot este nyolc órakor. A ponthatárokat a helyszínen található kivetítőn és a Felvi.hu-n is megtekinthették az érdeklődők.
Tavaly 3500 fiatal vett részt a Pont ott partin, ezért idén átvittük a rendezvényt a Városligetbe, ahova mintegy tízezer leendő hallgatót vártunk – mondta az esemény előtt Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke, hangsúlyozva: ebben az évben olyan fellépőkkel erősítettek, mint Manuel, Alee és a korábban telt házas koncertet adó Carson Coma.
A városligeti napozóréten délután háromtól gyülekezhettek azok, akik nem otthon szerették volna várni a ponthatárhúzást. A KIM, az OH és a HÖOK által szervezett eseményre most is kitelepültek a felsőoktatási intézmények, és információkat nyújtottak a többi között a felvételi, illetve a pótfelvételi eljárásról, a magyar állami ösztöndíjról, valamint az egyetemi élet lehetőségeiről.