Az SZDSZ megszűnési mintázatát követi az MSZP és a baloldal

Szembeszökő, hogy a rendszerváltáskori baloldali vagy azzá váló pártok ugyanazokat a megszűnési menetrendeket követik. Áttekintésünkben azokat a közös jegyeket összegeztük, amelyek az erodálódási folyamatokat jellemzik. Az eredeti célkitűzéseket, elveket feladó politizálás az oka az SZDSZ, az MDF és a kisgazdapárt törvényszerű megsemmisülésének, és ezt a mintát követi ma az MSZP is. Az SZDSZ által diktált és a DK által továbbvitt szélsőségességi verseny, modell azonban az azóta alakult kis pártokat is végveszélybe sodorta.

20210917 bzdapest 15 eve volt az oszodi beszed megemlekezes a parlementnel havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Tutyimutyi szocialista vezetés
Ennek nemcsak az ideológiai, intellektuális kiüresedés az oka, hanem az is, hogy a Demokratikus Koalíció még képes karrierlehetőséget nyújtani a baloldali meggyőződésű, posztkommunista szimpátiájú embereknek, az MSZP viszont már nem. Sem szellemileg, sem pedig anyagilag nem bír háttértámogatásban részesíteni egy politikai ambíciókkal rendelkező párttagot, a DK-val szemben, amely milliárdos vezérei­nek, Gyurcsánynak és Dobrev Klárának köszönhetően megfelelő gazdasági hálózati hátországot, kapcsolatrendszert épített ki. Ez magyarázza, hogy valóságos népvándorlás indult meg az MSZP-ből a DK irányába. Szocialista polgármesterek, politikusok egész sora igazolt a Gyurcsány-párthoz, amit a tutyimutyi MSZP-vezetés ölbe tett kézzel, csupán vérszegény zsörtölődéssel fogadott. 

Czeglédy Csaba hithű gyurcsányista ügyvéd szintén ebbe a sorba illik: az MSZP-ből állt át jelenlegi pártfogójához. A szocialisták vezetőinek feltűnő tétlensége az eligazolások ügyében nagyban hozzájárult az utódpárt renoméjának további morzsolódásához. 

Háboroghatott volna pedig az MSZP vezetése, hiszen a választók MSZP-s jelöltekre adták voksaikat, így ők is át lettek verve. Joggal tűnhetett úgy a kívülállók számára, hogy az utódpártiak saját kádereiket sem akarják megtartani, s nemhogy az emberek érdekeit, de még önnön érdekeiket sem tudják érvényesíteni.

Kozmetikázott belső harcok
Ez az őszintétlen, látszólag toleráns konfliktuskerülés általában is a liberálbaloldal sajátja. A jobboldalon mindig sokkal zajosabbak, viharosabbak a veszekedések, a baloldalon viszont mindent igyekeznek a szőnyeg alá söpörni. Kérdés persze, hogy ezzel a mesterséges elfojtással nem maguknak ártanak-e, mert így rendszerint annál nagyobb erővel tör ki a magmakamrában összegyűlő láva. A kisgazdapártban, a Giczy György-féle szélsőjobbra és szélsőbalra is kacsintgató KDNP-ben, majd az MDF-ben hatalmas égzengések közepette mentek végbe a belső marakodások, hogy aztán a teljes szakadás bekövetkezzen. Nem így a baloldalon. Ott a paraván mögött, a takarásban folyik egymás fúrása, hogy aztán a kevésbé tájékozott közvélemény számára hirtelen bejelentsék: ennyi volt, nem érdemes tovább erőltetni a pártban a közös munkát. Ennek a modellnek az eklatáns példája az SZDSZ volt, ahol csak a bennfentesek tudták, milyen éles ellentétek feszülnek egymásnak, mert a baloldali sajtó mindvégig igyekezett tompítani, kozmetikázni a belső harcokat. Azoknál a pártoknál, amelyek átmentek a baloldalra, szintén ez utóbbi volt a koreográfia. 

Az MDF-ben, amikor a maradványa már JESZ néven agonizált, a konfliktusok híre nem jutott ki a párt belső köreiből. Ugyanígy a Giczy György egykori pártelnök által lezüllesztett KDNP is nagyobb hűhók és látványos civódások nélkül múlt ki, amikor már szívesen barátkozott a posztbolsevikokkal. Éppúgy otthagyta már minden jelentős politikusa, mint az SZDSZ-t és az MDF-et, s ebben ugyanaz a mintázat, mint a mai kiürült MSZP-nél.

Megállapítható: minden rendszerváltó vagy rendszerváltás idején átalakult párt, mint az MSZP, azért veszítette el tömegbázisát és kezdett mélyrepülésbe, mert nem követte az eredetileg kijelölt irányvonalát. Az SZDSZ nemzeti liberálisnak maszkírozta magát, ám kiderült, hogy egyszerűen nemzetellenes, globalista társaságról van szó. Az MDF, amikor letért a nemzeti konzervatív útról, elveszítette társadalmi támogatottságát. A kisgazdák szintén akkor csúsztak egyre lejjebb minden megméretésen, amikor egyértelművé vált, hogy nem meghirdetett nemzeti és vidékfelkaroló céljaikhoz hűek, hanem vezetőik érdekérvényesítését tekintik fő feladatuknak. 

Az MSZP esete kissé komplexebb. Az utódpárt ugyan megőrizte kádárista hagyományait a jelszavak ellenére, ám szociális célkitűzéseit, baloldali jellegét fokozatosan leépítette, és globalista-liberális párttá vedlett. Egyre kevesebben szavaztak rá állampárti nosztalgiából, új szavazókat viszont már nemigen tudott megszólítani. Vagyis minden rostán kihulló párt a konzekvens politizálás hiánya és az ebből következő arculatvesztés miatt jutott a megszűnés sorsára. A Fidesz és a megújult, a kereszténydemokrata gyökereihez visszatérő KDNP annak köszönhette támogatottságának, népszerűségének állandó növekedését, hogy nem tértek le se balra, sem pedig jobbra a polgári konzervatív nyomvonalról. Van még egy lényeges különbség a politikai élvonalban megmaradt pártok és a rostán kihulló, baloldali vagy menet közben azzá vedlett kompá­niák között. A Fidesz és a KDNP a klasszikus demokratikus hagyományokat követve alulról felfelé építkező pártok. Vagyis begyűjtik a polgárok felől érkező információkat, igényeket, és ennek megfelelően alakítják politikájukat.

A baloldali liberális pártok ezzel szemben határozott prekoncepcióval rendelkeznek arról, milyen állampolgári viselkedés lenne az egyedül helyes, milyen utat kellene követni a tömegeknek. Ha erre nem reagálnak az emberek pozitívan, és elutasítják őket a választáson, nem azt a konzekvenciát vonják le, hogy változtatni kellene a programjukon, hanem azt, hogy nem voltak elég kemények. 

Aztán ugyanazt még erőszakosabban próbálják elfogadtatni a lakossággal. Valójában ez az abszurd, antidemokratikus metodika az, ami miatt a felülről vezérelt rendszerváltáskori pártok hajója zátonyra futott. Amint behódolt ennek a szemléletnek az MDF, rögtön nagy bajba került, s meg is szűnt. Főként a feje tetejére állított világlátáshoz való ragaszkodásnak a számlájára írandó, hogy az MSZP is az elhalás szélére jutott.

Minél rosszabb, annál jobb
Mindez annál is inkább kontraproduktív hozzáállás, mivel így ezek a pártok, politikusok elesnek a társadalmi visszajelzésektől, hogy a magyar embereknek milyen igényeik vannak a politikával kapcsolatban. Márpedig a rendszerváltás óta eltelt több mint három évtized történéseiből nyilvánvaló, hogy az a baloldali stratégia, amely szerint csak valami ellen tudnak fellépni, tiltakozni, valami mellett, bármit építve azonban nem, kudarcra van ítélve Magyarországon a lezajlott választások tükrében. Kijelenthető, hogy az összes rendszerváltáskori párt, amely kizárólag destrukcióra, ellenségeskedésre, gyűlölködésre alapozta a karrierjét, és nem tudott konstruktív programot az asztalra tenni és megvalósítani, az elveszítette a választók bizalmát, és kikopott a közéletből. 

Az MSZP az utolsó hírmondó e garnitúrából, ám túlélési esélyeit végletesen csökkenti, hogy egy igazi SZDSZ-reinkarnáció, a Gyurcsány-párt dirigál neki. Az MSZP a DK utángyártott variánsaként vegetál. Nemrég még megpróbálta állni a DK által diktált szélsőségességi versenyt, Bangóné Borbély Ildikó, majd Ujhelyi István révén lepatkányozva a magyar embereket és a kormányt, de abból is nagyon rosszul jött ki. Így maradt számukra az „inkognitó lét”, amikor már ki sincs írva a nevük a Villányi úti székházukra, és még az épületben belül sincs egy felirat, amiből arra lehetne következtetni, hogy a párt vezetősége ott lelhető fel.

A baloldalon tehát a rendszerváltáskori pártoknak már a nyomai is alig maradtak meg. Helyesebben az SZDSZ, illetve az általa képviselt, minden pozitív értéket elutasító, „Minél rosszabb, annál jobb” és „A politika a hazugságok művészete” mentalitás itt maradt. A baloldalra nézve lesújtó az össz­kép: ugyanazokat a jobboldal-, polgár- és konzervatívellenes gyűlölködő frázisokat sulykolják sikertelenül, hihetetlen fantáziátlanságról tanúbizonyságot téve, mint bő harminc éve.

Az SZDSZ, majd a stafétabotot tőle átvevő DK által generált szélsőségességi versengésnek a következménye, hogy a rendszerváltáskori baloldalra érvényes megszűnési menetrendek törvényszerűségei az azóta alakult pártjaikra, így az LMP-re, a Momentumra, a Párbeszédre és a hozzájuk simuló Jobbikra is érvényesek.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)