Betegek, akiknek neve és a haláluk körülményei a mai napig előttem vannak; kórtermek, ahova belépve azonnal rám törnek az akkori emlékképek. A lélegeztetőgépek csipogása. Fiatal szülők, akik gyermekeket hagynak maguk után, a kismamák és babáik elvesztése. Az utolsó szavak, beszélgetések itt visszhangoznak még a falak között – idézte fel Stubnya Bence, a Magyar Rezidensszövetség budapesti régiójának alelnöke a Covid-osztály legnehezebb pillanatait.
A FRONTVONAL ÉLÉN
A koronavírus-járvány ismeretlen betegségként robbant be világszerte. Két évvel ezelőtt, amíg az ország lakosainak nagy része otthonaiban próbálta átvészelni a járványt, addig a rezidens orvosok már a pandémia első napjaitól a járványügyi ellátás gerincét képezték. Legtöbbjük egy éven át látott el feladatokat a különböző Covid-osztályokon, ami fizikálisan, mentálisan és lelkileg is kimerítő volt.
Megtisztelő, motiváló és megható volt, hogy a lakosság és az állam is úgy vélte, a rezidensek rendelkeznek a szükségesnek vélt tudással és kompetenciákkal. Ugyanakkor a tizenkettő és huszonnégy órás műszakok után még nemzetközi publikációkat olvastunk a betegségről, oktatóvideókat néztünk, hogyan kell a vírust és a szövődményeit kezelni – mondta a fiatal orvos.
Mivel a szakorvosok a nem covidos betegek ellátásáért is feleltek, így a rezidensek voltak azok, akik a frontvonal élére kerültek: meg kellett birkózniuk a saját kompetenciahatáraikkal és a tapasztalatlanságukkal is. – Nem volt olyan, hogy „én”, egyetlen dolog számított, az orvosi eskü, a betegek érdeke mindenekfelett és a kollégákkal szembeni maximális lojalitás és együttérzés. Ha kellett, pelenkáztunk, ágyat takarítottunk, vénáztunk, de lélegeztetőgépet is kezeltünk, tettük, amit ebben a vészhelyzetben tehettünk – sorolta.
EGYÜTT KÖNNYEBB
A járvány ideje alatt a legtöbb ellátóegységben, bár volt lehetőségük pszichológiai és pszichiátriai tanácsadásra, illetve az egymás közötti – online – esetmegbeszélések is támaszt nyújtottak a fiatal orvosoknak, a Covid-osztályon átéltek mély nyomot hagytak az ellátás szereplőiben. A Magyar Rezidensszövetség ezért arra kérte a fiatal orvosokat, hogy osszák meg személyes élményeiket; eddig közel kétszáz történet érkezett.
– A rehabilitáció még most, ezekben a pillanatokban is zajlik. Ezzel a naplógyűjteménnyel szeretnénk bemutatni, mit csináltunk, hogyan álltunk helyt a járvány ideje alatt és min mentünk keresztül. Fontos, hogy ezek az érzések, élmények mindenkihez eljussanak, akik részt vettek az ellátásban, és a civilekhez is, hiszen minden egyes nap értük küzdöttünk – emelte ki.
Stubnya Bence maga is leírta a történetét, hogy a kollégái tudják, nincsenek egyedül érzéseikkel, élményeikkel.
