– Azokat a feladatokat, amelyeket a szervezetünkkel ellátunk, valójában az ukrán államnak kellene. De mivel ez nem történik meg, mi nyújtunk segítséget már több mint húsz éve a munkácsi római katolikus egyházmegyében – mondta lapunknak Fehér Ferenc, a kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója. Az 1999-ben alakult alapítvány fő feladata a szociális intézmények működtetése, az idősek, betegek és szegény családok ellátása, a magyar gyermekek oktatásának megszervezése, a cigánytáborokban élők felzárkóztatása és a kárpátaljai közösségek lelki-szellemi épségének megőrzése.
Az állam helyett vannak jelen
– Mielőtt 2003-ban elkezdtem itt szolgálni, két nagyobb árvíz volt a térségben, akkor az elődeim nyolcvan házat építettek fel: lényegében ezzel indult a karitász nagyszabású munkája – emlékeztetett az igazgató. Hozzátette: jelenleg ötven intézményük van. Vannak általuk épített óvodák és családi típusú gyermekotthonok, melyek használati jogát átadják az államnak, hogy az gondoskodjon a további fenntartásról. – Az ukrán állam ebben az esetben sem fizet mindent, csak szigorúan a rezsit és az élelmiszert a gyerekeknek: a felújítási és építési költségeket minden esetben mi álljuk – emelte ki. A gyermekotthon esetében pedig normatív megállapodás alapján fizet az ukrán állam a kiskorúak után, és az egyik szülő fizetést is kap – tette hozzá.
– Jelenleg hat gyermekotthonunk és tizennégy óvodánk van. Köztük olyanok, amelyeket nem sokkal a háború előtt építettünk fel, de a rendkívüli helyzet miatt még nem nyílhattak meg: ezek között négy romatelepeken, cigánytáborokban található. Ott gyakran még utcanevek sincsenek, ezért rendkívül körülményes hivatalos óvodát létrehozni
– meséli Fehér Ferenc. Kitért rá, hogy az ott élő cigány családokat már húsz éve segítik, de csak most jutottak el odáig, hogy óvodát építsenek nekik. Mint mondta, egyelőre önerőből fizetik azt a két embert, aki a tizenhat gyerekkel foglalkozik, de várják az ukrán állam szerepvállalását, hogy fizesse a munkabéreket és az élelmiszert.
A Szent Márton Karitászt anyagilag leginkább a a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány és a pár évvel ezelőtt a püspökség jóvoltából alakult Kárpátaljai Családokért Egyesület segíti. Emellett – hangsúlyozta Fehér Ferenc – a magyar államtól is nagyon sok támogatást kapnak, főleg a kollégiumok és líceumok fenntartásában, valamint annak a négy óvodának a működtetésében, amelyeket az ukrán állam nem támogat: ezek fenntartását a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozza. – Ezenkívül ahová csak lehet, pályázunk, szinte pályázatokból élünk – mondta.
A háború sokat rontott a helyzeten
A Szent Márton Karitásznak jelenleg tizennégy munkatársa van, ennyien végzik a főbb koordináló munkákat Kárpátalja-szerte, ezenkívül tizenhárom helyi karitászuk is működik.
– Nagy szükségünk lenne óvónőkre és tanítónőkre, legalább az iskolák első négy osztályában, de másokra is, mert a háború sokat rontott a helyzetünkön
– vázolta a jelenlegi állapotokat Fehér Ferenc.
Korábban is előfordult, hogy össze kellett vonni osztályokat a kevesebb gyerek, tanító és óvónő miatt. Amióta pedig kitört a háború, egyes falvakban már osztályt sem tudnak indítani, a gyerekek pedig vagy átmennek Magyarországra, vagy kénytelenek ukrán iskolába járni – említette. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy Ukrajnában a férfiakat – köztük az ő munkatársaikat is – az utcán állítják meg a rendőrök és a katonák, kezükbe nyomják a behívót, amivel három napon belül jelentkezniük kell a parancsnokságon, és utána viszik is őket a frontra. – Így kulcsfontosságú emberek esnek ki az alapítványi munkából. Az ENSZ-t is megkerestük már, hogy nagyobb védelmet kapjon a karitász Ukrajnában, de nem jártunk sikerrel – mondta az igazgató.
Ismertetése szerint eddig csaknem százhatvan szállítmányt kaptak adományként. Leginkább élelmiszerre van szükségük – ennek megfelelően a rakományok hetven százalékra ebből áll –, a többi higiéniás felszerelés. Ezek legnagyobb részét továbbküldik Kelet-Ukrajnába, hiszen ott sokkal nagyobb a baj, mint náluk.
Fehér Ferenc megjegyezte: az ember bármihez képes alkalmazkodni és hozzászokni, ezt mutatja, hogy amikor ételt osztanak, a rászorulók már nem szélednek szét és bújnak el, ha a lövöldözést vagy a robbantásokat hallják.
Nem mehet el mindenki
Az igazgató beszélt arról is, hogy már a háború első napjaiban távozott négy munkatársuk, őket önkéntesekkel igyekeznek pótolni. – A háború szétrombolja a közösségeinket, hiszen akik elmentek, nem egy helyre menekültek: nem csak Magyarországra, de Németországba és Csehországba is költöztek – tudatta az igazgató.
Fehér Ferenc beszélt arról is, hogy tapasztalata szerint sok kárpátaljai pusztán azért hagyta el a faluját, mert már minden szomszédja elmenekült, és közösség nélkül nem látta értelmét a maradásnak. Akikre viszont a tyúkokat, a kutyákat és a többi ház kulcsát bízták, azok nem tudtak elutazni: több magyar faluban is ez a helyzet alakult ki. Hála Istennek viszont olyanok is vannak, akik maradtak.
– Nem mehet el mindenki, a szegényeket, a menekülteket és az időseket el kell látni
– hangsúlyozta. Az igazgató abban bízik, hogy legalább a közösségek fele visszatér majd, és megerősíti azokat, akik Kárpátalján vészelték át a háborút.
