Szánthó Miklós: Hullanak a „politikai nagyvadak” az ellenzéki pártoknál

Egyedül Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és vezetője az, aki dörzsölheti a tenyerét – hívta fel a figyelmet a legújabb bejegyzésében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője az ellenzéki pártok vezetőinek leváltására és visszaléptetésére. Az igazgató hangsúlyozta: az elmúlt három hónapban szinte minden ellenzéki pártban beállt hasonló változás.

2022. 07. 15. 16:20
null
20220519 budapest szantho miklos havran zoltan magyar nmetzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő három hónap alatt ugyanis szinte minden ellenzéki párt vezetőjét leváltották vagy visszaléptették

– hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ igazgatója a Facebook-oldalán.

Szánthó Miklós kiemelte: egyedül Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és vezetője az, aki dörzsölheti a tenyerét. Hozzátette: a politikus tizenegy év alatt leszámolt az ellenzéki vetélytársainak száz százalékával.


Írásában kitért arra is, hogy Fekete-Győr András csupán egy hónapig örülhetett a pozíciójával járó többletbevételnek, hiszen parlamenti, de Momentumon belüli pozíciói is meggyengültek, a helyét pedig Gelencsér Ferenc vette át. Emlékeztetett: Fekete-Győr korábban a napelemeket az atomerőművekhez hasonlította. 

A Párbeszéden belüli változásokról így írt: „Az érdemi társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, a Gyurcsány-listán azonban jó helyeket kapó párbeszédes politikusok körében is komoly változások történtek. Szabó Tímea és Karácsony Gergely is levonták a kellő következtetéseket a sorozatban negyedik kétharmados vereség után, és lemondtak társelnöki pozícióikról” – húzta alá Szánthó Miklós. 

De felsorolásában kiemelte azt is, hogy az egykor szebb napokat látott MSZP-ben is tektonikus változások indultak el, ugyanis Tóth Bertalan lemondott társelnöki tisztségéről,

 pedig a következetességéről ismertté vált (sic!) politikus április 6-án még azt mondta, hogy fel sem merült a távozása

– idézte fel az igazgató. 
 

Jakab Pétert úgy jellemezte felsorolásának végén, mint az ellenzéki roncsderbi utolsó, mindenkinél magabiztosabb állva maradt bástyája, aki korábban azt állította, hogy nem fog Gyurcsánnyal egy listán szerepelni. 

Pártelnökként ugyan tovább húzta a Jobbik élén, mint Tóth Bertalan az MSZP-ben, azonban a párt elvesztett hatszáz-hétszázezer szavazójáért végül az igencsak rugalmas gerinccel rendelkező bőrdzsekis Jakabnak kellett elvinnie a balhét. Pedig Jakab előtt fényes karrier állt: ahol valódi választáson elindult, ott mindig kikapott, saját választókerületében sem tudott soha a Fidesz–KDNP kihívóival szemben sikereket elérni. Lassan azonban minden és mindenki a helyére kerül

– hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. 

 

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.