A békét szolgálja a magyar haderőfejlesztés

A haderő fejlesztésével lehet megőrizni a békét, továbbra is ennek pártján áll a kormány a honvédelmi miniszter szerint.

Magyar Nemzet
2022. 08. 19. 10:59
SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzárója Debrecenben Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megnyitotta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Fricsay Richárd regionális katona-zenekari fesztivált Székesfehérváron tegnap – adta hírül az MTI. Beszédében a tárcavezető úgy fogalmazott: a fesztiválnak nem is lehetne méltóbb helyszíne, mint Székesfehérvár, hiszen a város a magyar történelem és hadtörténelem kiemelkedő települése. Hozzátette, ez egy büszke katonaváros szinte megalapítása óta, és a katonák számára is megtiszteltetés és presztízs itt szolgálni. Megjegyezte, nagyapja, Szalay Kázmér huszárhadnagy is ide vonult be lóháton 1912-ben. Emlékeztetett, 

a magyar nemzet köztudottan katonanemzet, fegyverrel foglalt hazát és azzal is védte meg, és szerinte ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, ami szellemi, erkölcsi tartalékot ad katonáinknak.

 Megállapította, a fesztivál névadójának mai utódai is katonák és művészek egyben, akiket katonai szempontból a fegyelem, a kötelességteljesítés, valamint a szabályok és előírások pontos betartása jellemez. Ezzel egyidejűleg a művészember sajátosságai is megvannak bennük, ami az önálló alkotói vágyat, a lélek szárnyalását és a rögtönzés szabadságát jelenti – egészítette ki.

A honvédelmi tárca vezetője kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség legfontosabb feladata a haza szolgálata. Különösen igaz ez a jelen helyzetben, amikor a szomszédunkban háború dúl, és az illegális bevándorlók a déli országhatárt ostromolják. Kiemelte, ezek az események tovább erősítették a kormány szándékát, amely szerint tovább kell fejleszteni a Magyar Honvédség képességeit. Hangsúlyozta, 

a magyar kormány a közép-európai régió legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre éppen, de emellett továbbra is a béke pártján áll.

 Ehhez viszont erő kell, amit katonáink és a rendelkezésünkre álló haditechnikai eszközök garantálnak – mondta a honvédelmi miniszter. 

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáróján (Fotó: Czeglédi Zsolt)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.