Aki hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is kitart határozott álláspontja mellett és az illegális migrációval szemben mindig a legkeményebb módon lép fel, megvédve a magyar emberek biztonságát, mert számára ez a legfontosabb.
Szükség van arra, hogy minél több határvadász teljesítsen majd szolgálatot, mert hatalmas probléma lett az elmúlt években az Európai Unió számára az illegális migráció, amelyre egyedül Magyarország adott a kezdetektől határozott és egyértelmű választ – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Aki szerint a kormány a határvadászoknak köszönhetően a korábbiaknál is sokkal erősebb védelmet tud biztosítani minden magyar állampolgár számára.
Közlése szerint 2022-ben már több mint 156 ezer illegális határátlépést kellett megakadályozni, ami azt jelenti, hogy csaknem a duplájára emelkedett a napi átlagos jogellenes határátlépési kísérletek száma. Ezért "mindenkinek köszönettel tartozunk, aki 2015 óta azért dolgozik, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek" - fűzte hozzá.
- Sajnos a globális folyamatok azt mutatják, hogy a háború és az arra adott elhibázott szankciók hatására gazdasági válság gyűrűzik be a világon egyre több helyen, ami a migráció problémáját is felerősíti. - fogalmazott a kormányszóvivő.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!