Így érkeztek külföldről a baloldali kampánypénzek (1.)

Márki-Zay Péter múlt héten egy interjúban bevallotta, hogy a baloldali kampány egy részét egyenesen az Egyesült Államokból fizették. Ez azonban a teljes kampánycsomagnak mindössze egy töredéke. Sorozatot indítunk, hogy a baloldali kampány külföldi támogatásának mélyrétegeit is feltárjuk. Az első részben egyebek közt bemutatjuk, honnan szervezték meg a kampánypénzek becsatornázását, ki lehetett az a kampánytanácsadó, aki az amerikai szélsőbaloldali Sanders csapatából Magyarországra jött, és hogy hogyan sóvárgott évek óta Márki-Zay Péter a tengerentúli támogatásokért.

Munkatársunktól
2022. 09. 02. 5:45
MÁRKI-ZAY Péter
Választás 2022 – Az Egységben Magyarországért eredményv? Fotó: Illyés Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 168 Óra online kiadásán 2021. október 16-án, szombaton reggel megjelent egy írás, amely a következő címet viselte: „DK: Soros György áll Márki-Zay mögött”. A lap akkor azt állította, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester váratlan előválasztási sikere mögött nem más áll, mint a magyar származású tőzsdespekuláns. A 168 Óra cikkét ugyan rövid idő leforgását követően le is vették az oldalról, addigra azonban a hír bejárta a magyar médiát. A baloldali portál bocsánatot kért, és azzal magyarázkodott, hogy „bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt”.

Az amerikai pénzek csatornája

Ez a kampányemlék azért is vált érdekessé 2022. augusztus végén, mert Márki-Zay Péter bevallotta, hogy több száz millió forinttal támogatták a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampánytevékenységét az Egyesült Államokból. Szó szerint azt mondta a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”.

Márki-Zay azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze. Arra a kérdésre, hogy az amerikai tőzsdespekuláns köztük volt-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk”.

Márki-Zay azonban valamiért ezen a ponton mégis fontosnak érezte, hogy Kati Marton újságírót és barátait, illetve az irántuk érzett „végtelen” háláját megemlítse. Márpedig Soros György és fia, valamint Kati Marton vállaltan szoros kapcsolatot ápolnak, amit az alábbi, 2018. márciusi fénykép is bizonyít.

Kati Marton szoros kapcsolatot ápol Soros Györggyel (jobbra)

Kampánytanácsadók is érkeztek

Szorosan idetartozik, hogy Márki-Zay márciusban egyszer már elárulta, hogy szövetséget kötött az Action for Democracy amerikai kampányszervezettel. „Adományokból kampányolok, transzparensen, az elszámolásokat határidőre nyilvánosságra hozom. Zömmel hazai kisadományozók pár ezer forintjaiból dolgozunk, de pár napja megállapodást kötöttünk a Marton Kati által irányított amerikai Action for Democracy nevű szervezettel, mely kint élő magyaroktól gyűjt pénzt a kampányukhoz. Annak is minden centjéről elszámolunk majd. Kampányszakmai segítséget néhány önkéntes amerikai tanácsadótól kapunk. Van, aki Bernie Sanders csapatában dolgozott, más Obamát segítette, megint más Bloomberget.”

Szintén érdemes megfigyelni, hogy a kampánydonor alapítvány említése után Márki-Zay a kampánytanácsadókról kezdett beszélni, akiket „önkéntesnek” nevezett. Hogy az Egyesült Államokban jól fizetett, profi kampányokban részt vevő szakemberek vajon ingyen, a magyar baloldal kedvéért érkeztek-e hazánkba, azt mindenkinek a fantáziájára bízzuk.

Az azonban biztos, hogy Gulyás Márton egy videójából kiderült: a volt amerikai demokrata elnökjelölt-jelölt, Bernie Sanders kampányfőnök-helyettese és egyik field managere dolgozott Márki-Zay kampányában. Az MTI (Illyés Tibor) egyik fotója alapján pedig valószínűnek tartjuk, hogy Sanders kampányfőnök-helyettese, René Spellman érkezett Magyarországra. Hogy ki finanszírozta Spellman magyarországi tartózkodását, és hogy ezért nem posztolt-e a nyilvános Instagram-oldalára a korábban Obama elnöknek is dolgozó kampányguru tavaly szeptember végétől idén május elejéig, szintén nyitott kérdés.

MÁRKI-ZAY Péter
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Miért éppen Márki-Zay?

A sokáig az Egyesült Államokban élő Márki-Zay Péter 2018-as vásárhelyi győzelme óta potenciális kormányfőjelölt volt a baloldalon.

Ezzel együtt 2021 őszéig úgy tűnt, hogy a főpolgármester, Karácsony Gergely lesz az összefogott hat párt közös jelöltje, és sokan az ellenzékben is lefutott ügyként kezelték a kétfordulós előválasztást, amely a tökéletes ugródeszka lehetett volna a főpolgármesternek. Mindebben szemmel láthatóan a Soros-hálózat támogatását is élvezte, így például 2021 szeptemberében Soros György Project Syndicate nevű oldalán közölte programját, szorosan együttműködött a főváros vezetésében a spekuláns által támogatott szervezetekkel, sőt az előválasztási kampányhajrá idején konferenciát is szervezett velük.

A főpolgármester kampánya azonban tavaly nyáron összeomlott, és bár több száz milliót költött önmaga reklámozására – máig tisztázatlan forrásokból –, népszerűsége egyre csak zuhant. Miután Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára megnyerte az előválasztás első fordulóját, néhány napon belül a második helyezett, Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára.

Bárki is adta a Márki-Zay szerint félmilliárdos forrást Karácsony füstbe ment kampányára, egy biztos: nem ellenezte nyilvánosan az illető, hogy a visszalépéstől a Karácsony számára bérelt helyeken immár Márki-Zay Pétert hirdessék. Az új jelölt pedig arra használta a felületeket, hogy novembertől 400 óriásplakáton hirdesse: Soros György nem telepített be migránsokat Magyarországra.

 

A vásárhelyi polgármester nemcsak azért tűnhetett a tengerentúlról nézve jó cserének, mert Karácsonnyal ellentétben folyékonyan beszél angolul. Radikális kormányellenessége mellett Sorosék szempontjából az is a javára szólhatott, hogy korábban is teljesen elkötelezte magát. Így például már 2018. február 23-án arról beszélt, hogy „Orbán Viktor még nem tudta bebizonyítani, hogy Soros akár csak egy migránst is hozott volna Magyarországra…”.

Márki-Zay Péter oldalát 2018 áprilisában az Avaaz nevű, szintén a spekuláns által pénzelt oldal ajánlotta e-mailekkel és közösségimédia-hirdetésekkel a magyarok figyelmébe. A hódmezővásárhelyi politikus oldalának célja az esélyes ellenzéki jelöltek kijelölése, tehát a választási koordináció volt.

Forrásszerző túra

Márki-Zay Péter 2019 májusában Kész Zoltánnal együtt egy hétre az Egyesült Államokba utazott. Az utat több hétig szervezték, Kész Zoltán amerikai előélete és Soros-hálózattal való kapcsolata a magyar sajtóban már akkor is jól dokumentált történet volt.

Utazásukat érdekes módon az Orbán–Trump-találkozó időpontjára időzítették. Május 5-én Márki-Zay Péter a – régóta Soros pénzügyi lélegeztetőgépén tartott – 444-nek azt nyilatkozta az útról: „három fő célja van: tájékoztatni az amerikai külügyet a magyar politikai fejleményekről, erősebb kapcsolatokat kialakítani a magyar diaszpórával és adományokat gyűjteni a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.

A hódmezővásárhelyi polgármester tehát már három évvel a 2022-es választás előtti tengerentúli kampányfinanszírozást igyekezett intézni magának.

Ennek fényében különösen figyelemreméltó, hogy az Egyesült Államokban Soroshoz köthető szervezetekkel találkoztak. Márki-Zay Péter az USA-ban rögzített, 2019. május 19-i videójában arról beszélt, hogy 30-40 tisztviselővel egyeztettek. Találkoztak a German Marshall Fund amerikai szervezetével, amelyet támogat Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, illetve két másik szervezettel, amelyet szintén Soros pénzel, az amerikai Helsinki Bizottsággal, valamint a Human Rights Firsttel. Jártak az Amerikai Külügyi Szövetségnél is (AFSA), amely egy háttérszervezet, és tagügynöksége többek között a Soroshoz erősen köthető USAID, illetve az Egyesült Államok Globális Médiáért Felelős Ügynöksége (USAGM).

Ezek után nem volt meglepő, hogy 2022. február 23-án a baloldal kormányfőjelöltje – képletesen szólva – a German Marshall Fund által ácsolt kampányszínpadra is felléphetett, amikor Berlinben beszélt az „International Press Conference” részeként. A konferenciát Zoomon tartották, de a Facebookon is közvetítették. A közvetítés jobb sarkában óriási betűkkel állt, hogy „GMF”, ami a German Marshall Fund rövidítése és ebben az esetben az esemény házigazdája, szponzora. Az amerikai szervezetet 1972-ben hozták létre és Németország ajándéka volt az USA részére, ezzel tisztelegtek a Marshall-terv előtt. A GMF elmondása szerint egy pártoktól független politikai szervezet, amely elkötelezett amellett, hogy az Egyesült Államok és Európa együtt erősebb, de szerintük az általuk képviselt értékeket és az azt megvalósító rendszert mind belső, mind külső ellenség fenyegeti. A GMF azonban egyáltalán nem független, ahogy arra már utaltunk, csak Soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány több mint 230 millió forinttal támogatta a szervezet működését az elmúlt években.

 
 

Akik Gulyás Mártont is fizették

A Márki-Zay felfuttatásában kulcsszerepet játszó Gulyás Mártonnak a baloldal jelöltje előválasztási győzelmi beszédében külön is köszönetet mondott. Ide tartozó érdekes tény, hogy Gulyás Partizán nevű csatornáját szintén a German Marshall Fund finanszírozza.

Ahogy azt a Partizán hivatalos Facebook-oldalán megírta, a videós oldalt működtető nonprofit szervezet (Partizán Rendszerkritikus Tartalom-előállításért Alapítvány) az elmúlt hetekben két nagy presztízsű, meghívásos pályázaton is díjazásban részesült. Amíg a „German Marshall Fund” meghívásos pályázatán tizenötezer amerikai dollár, addig a „The Foundation for Democracy and Pluralism” meghívásos pályázatán kétszázezer euró díjazásban részesültek.

Bejegyzésük szerint az előbbit eszközbeszerzésre, az utóbbit az új stúdió kialakítására, illetve a jelenleg is renoválás és lakhatóvá tétel alatt álló új produkciós, szerkesztőségi irodájuk felújítására fordítják. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. Egy jóval szélesebb kör is megmozdult ugyanis a baloldal választási sikere érdekében, egy adatgyűjtő cégtől politikai elemzőkön át tematikus szakpolitikai NGO-k soráig, aktivistamozgósító szervezetig. Ezek együttesen pedig egy jól megtervezett, teljes, „amerikai mintájú” kampányszervezet képét vetítik elénk, amelyet sorozatunk második részében mutatunk majd be.

Borítókép: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszéde elmondása előtt az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.