Elszámoltatnák Márki-Zay Pétert

Nem világos, honnan származtak a Márki-Zay Péterhez külföldről érkezett kampánypénzek, és az sem, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e ezekről – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. Bár a baloldal korábbi, bukott miniszterelnök-jelölte szerint minden átlátható, az nem derült ki, hogy az Amerikából érkezett több száz millió forintnak megfelelő támogatást kik adták a Márki-Zayékat pénzelő amerikai szervezetnek. A háttérben felmerült Soros György neve, de Bajnai Gordon is segíthette a hódmezővásárhelyi polgármestert.

2022. 09. 01. 5:45
null
20220316 Dunakeszi Márki-Zay Péter, az ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A baloldal továbbra is hallgat a külföldről kapott kampánypénzeikről – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán. Nacsa szerint sok kérdés felmerült ebben a súlyos ügyben – utalt Márki-Zay Péter titokzatos, több száz millió forintos amerikai kampánytámogatására. Hozzátette, közismert, hogy Gyurcsány a baloldal vezetője, amit a külföldi támogatók is biztosan tudtak. Ezért fontos, hogy 

tudott-e Gyurcsány Ferenc ezekről a kampánypénzekről és arról, azokat mire kapják – tette hozzá. A KDNP-s politikus arra is kíváncsi, Márki-Zay beszélt-e Soros Györggyel vagy valamelyik Soros-szervezettel, majd kijelentette, továbbra is várja a baloldal válaszát.

Nem adott egyértelmű válaszokat Márki-Zay Péter a kampányfinanszírozását firtató kérdésekre az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este. Arra a felvetésre, hogy a feljelentései­ről közismert Tényi István közérdekű bejelentést tett az ügyben, Márki-Zay azt állította, nincsen szó törvénysértésről. Magyarázata szerint a külföldről kapott támogatásból „közérdekű kampányt” finanszíroztak. A bukott miniszterelnök-jelölt megjegyezte, hogy az amerikai Action for Democracy nevű szervezet gyűjtött neki pénzt Amerikában, a több száz millió forintos támogatást pedig nem pártnak, hanem a hódmezővásárhelyi polgármester Mindenki Magyarországa Mozgalmának adta. Állítása szerint ez megfelel a magyar törvényi előírásoknak. 

Márki-Zay azonban arra nem tért ki, hogy az amerikai szervezet honnan szerezte az anyagi forrásokat. Szerinte az az Action for Democracy dolga, hogy az adományt kitől és hogyan gyűjtik, Márki-Zayéknak csupán azzal kell törődniük, hogy a pénzt mire költik. 

Hozzáfűzte, „nyilván speciálisan a magyar viszonyok megváltoztatásához magyar származású vagy magyar állampolgároktól kértek adományokat”. Arra a kérdésre, hogy miért kapott adományokat még júniusban, tehát jóval a választások után is, úgy válaszolt, ezekből fizették ki a kampányidőszakban keletkezett számláikat.

Jelenleg az adatbekérési fázisban van az idei választásokra fordított pénzek felhasználásának ellenőrzése, amelyet a voksolást követő egy éven belül kell lefolytatni – közölte lapunk érdeklődésére az Állami Számvevőszék. Hozzátették, a törvényi előírások szerint párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Az ÁSZ vizsgálata ezen előírás betartására is minden esetben kiterjed.

Mint emlékezetes, a Márki-Zay Péter kampányfinanszírozásával kapcsolatos botrány néhány nappal ezelőtt robbant ki, amikor az idei választásokon vesztes kormányfőjelölt maga árulta el, hogy több száz millió forinttal segítették Amerikából.

 Felmerült az is, hogy Soros György magyar származású amerikai milliárdos áll az Action for Democracy mögött. Ezt Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, csupán annyit mondott, hogy nem hiszi.

Az biztos, hogy a szervezet a baloldalhoz köthető, mert ügyvezető igazgatója, Korányi Dávid most Karácsony Gergely főtanácsadója, de korábban Bajnai Gordon közeli munkatársa, külpolitikai főtanácsadója volt. Együtt mentek egy New York-i ENSZ-közgyűlésre, ahol Bajnai olyan kiemelt partnerekkel találkozott, mint a JP Morgan és a Rockefeller elnök-vezérigazgatója, valamint a Citigroup elnöke, Soros György vagy Nancy Brinker volt budapesti amerikai nagykövet. Még a The Wall Street Journal szerkesztőségébe is eljutottak, majd a beszámolók szerint Bajnai kitüntette azt a Charles Gati politológust, aki most szintén feltűnt az Action for Democracy vezetőségében.

Más szálon is kapcsolódott egymáshoz Márki-Zay és Bajnai. Kiderült ugyanis, hogy Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám cége, a DatAdat fizethette Márki-Zay egyik éttermi számláját. A bukott jelölt korábban elismerte, hogy a Bajnaihoz köthető vállalkozás segítette a kampányát, de tudomása szerint a cég dolgozott a DK-nak és Karácsony Gergelyéknek is. Ebből arra lehet következtetni, hogy 

a kiterjedt külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkező Bajnai Gordon lehetett az április 3-a előtti ellenzéki kampány egyik kiemelt segítője. 

Bizalmasa, Korányi Dávid pedig a budapesti Városházán is érvényesítheti egykori főnöke befolyását.

A baloldal kampányát segítő amerikai pénzekre Márki-Zay már korábban is utalgatott. 2019-ben egy amerikai utazásáról számolt be, ahol Soros-szervezetekkel találkozott és nyíltan pénzt gyűjtött a kampányhoz, amelyről videókon is tudósított. Márki-Zayról ismert, több évig élt az USA-ban, amelyről legtöbb interjújában úgy beszélt, hogy eszébe sem jutott akkoriban még politizálni. Ennek ellentmondani látszik egy elszólása, amikor politikai kampányokon való részvételről és azok tanulmányozásáról beszélt egy interjúban. Az amerikai kapcsolatok jelentőségére utal az a tény is, hogy a bukott kormányfőjelölt Amerikában tartózkodott a Trump–Orbán-találkozó idején.

Borítókép: A bukott jelölt nem adott egyértelmű magyarázatot, de állítja, nem sértettek törvényt (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.