„Sebeinkből élet fakad”

Minden találkozás egy szentség, mely a haldoklásban még inkább minősített, hiszen nem biztos, hogy lesz még alkalmunk látni egymást – véli Zámbó Hajnalka református lelkész, mentálhigiénés szakember, a Káposztásmegyeri Református Gyülekezet lelkipásztora. A lelkész számos embert kísér utolsó útjára, és segít a gyászfeldolgozásban is a szükségben lévőknek. Mint mondja: szerettünk távozása után megváltozik az életünk, de ha a sebeinket Isten elé visszük, élet fakadhat belőle.

Zámbó Hajnalka református lelkész a megbocsátás felé kíséri a gyászolókat (Fotó: A szerző felvétele)

Keressük a találkozás pontjait, a hármas találkozásokét: ahol jelen van Isten lelke, én és a távozni készülő. Jelen van az olaj, a hitvallás, és a miatyánk, a saját szavainkkal elmondott imák, az érintés és a zsoltárok: érezni kell, mire van szükség 

– világít rá a lelkész. 
Zámbó Hajnalka véleménye, hogy mindig a haldokló megy elöl, a családtagok a kísérők. Úgy fogalmaz, amire a távozni készülő meghív minket, csupán ahhoz tudunk csatlakozni. Olyan is van, teszi hozzá, hogy a haldokló súlyos titkokat visz a sírba.

A gyász csoportos műfaj

Krisztus elég ahhoz, hogy megbirkózzunk a gyászfolyamatokkal – véli Zámbó Hajnalka –, azonban az eszközöket, amelyekkel tapasztalhatóvá tesszük magunk között, nem vethetjük meg – hangsúlyozza. Az egyik ilyen eszköz lehet a gyászcsoport, de minden gyülekezet gyógyító gyülekezet: hatunk egymásra, és együtt gyógyulunk – mutat rá a mentálhigiénés szakember, lelkipásztor.
Felidézi: fiatal gyülekezetük egyik szeretett alapítójának halála után – akinek a temetésén zúgott a Hiszekegy – úgy oldotta a gyász fájdalmát, hogy arra kérte a közösség tagjait, idézzék fel, mit visznek magukkal ajándékként az elhunyt életéből.

Az emberek kiálltak, és egyesével elmondták, mit tanultak az életéből. A gyászmunka diadala, ha már azért sírunk, mert gazdagodtunk valamivel, és előretekintünk.

Zámbó Hajnalka hangsúlyozza: ha egy hajléktalan hal meg, az ő életéből is el tudjuk vinni a magunk útravalóját. 
Úgy fogalmaz,

 a gyász közösségi aktusában elsősorban arra kell figyelni, milyen ajándékokkal élhetünk tovább, mert – emeli ki – nekünk tovább kell élnünk.

Mindenkinek van gyásza vagy vesztesége, akkor is, ha nem közeli hozzátartozója halt meg – mondja. A gyász pedig – ahogyan a lelkipásztor látja – kifejezetten csoportos műfaj, azonban nem nagy csoportos, pusztán hat-nyolc emberes, mert ha túl sokan vannak, megterhelhetik egymást a történeteikkel.

Van, hogy a foglalkozásokon cetlikre írjuk fel az érzéseinket, azokból választunk, és megbeszéljük: hogyan lehetne ezeknek teret és időt adni mindig rohanó életünkben

 – meséli a lelkipásztor.
De szimbolizációs technikát is alkalmaznak – árulja el. Ilyenkor kiválasztanak egy tárgyat, mely a veszteség szimbólumává válik, kézbe vehetik, Jézushoz vihetik és akár el is engedhetik.

Van, amikor arra kérem a csoport tagjait: gyűjtsenek mai, modern kori rítusokat, amelyek segíthetnek a veszteség feldolgozásában

 – ismerteti a mentálhigiénés szakember.

Mindig kiderül az is – mutat rá – hogy van-e dolgunk a megbocsátással. Látjuk-e a nagy egészet. 
Mint mondja, erre kiváló példa a Bibliából József története, ahol Isten egy gonosz tervet fordít jóra. 

Ebből megérthető: a rossz dolog nélkül, ami velünk történt, nem tudnánk dolgozni a problémán. A sebből élet fakad, ha Isten kezébe tesszük

 – hangsúlyozza.

Zámbó Hajnalka elmondja: a megbocsátás útja felé kísérik a gyászolókat, hiszen mindenki vágyik a nehéz kapcsolatok integrálására.

Élünk, ezért örülni szeretnénk az életnek 

– emeli ki.

Gyógyító gyászidő

A gyászidő arra való, hogy türelmesek legyünk magunkkal – nyomatékosítja a református lelkész. 

Elmondja, a legtöbb ember ilyenkor azt várja, hogy szerette halála után is ugyanúgy működik majd az élete, azonban – hangsúlyozza – ez nem lehet így, hiszen a lelkünk nagy része el van foglalva a gyászolással. 

– Nem várhatjuk ugyanazt magunktól, mint hozzátartozónk halála előtt, türelmesnek kell lennünk, át kell adni lényünket a fájdalomnak – fogalmaz Zámbó Hajnalka.
Hozzáteszi, a sírás tisztít, azonban úgy gondolja, a gyász minősége nagyban függ a búcsú minőségétől is.

A gyász olyan, mint az árapály. Néha elönt minket, azután visszahúzódik

 – véli. 
A hagyományosan egy évig tartó gyászidő, mint mondja, annak a megtapasztalására való, milyenek az ünnepek, az eseményeink a szerettünk nélkül, ezután szépen lassan felállhatunk. 
A haláleseteken kívül több veszteség is gyászfolyamatba lökhet minket, mutat rá a lelkipásztor. 

Van olyan veszteség, amely még erősebb is, mint a haláleset utáni gyász. A halál ugyanis tiszta sor, hiszen végleg távozik a hozzátartozónk. De például egy válás esetén – világít rá –  a gyerekek miatt újra és újra feltépődnek a sebek, sokkal komplexebb érzések jelenhetnek meg, nehezebb a gyógyulás is.

A Káposztásmegyeri Református Gyülekezet lelkésze pszichodráma-foglalkozásokat is tart (Fotó: A szerző felvétele)

Mint mondja, minden belső tapasztalást igyekezni kell az élet szolgálatába állítani.

Példaként említi a szubjektív halálközeli élmények tapasztalatát: az azt átélők gyakran Isten felé fordulnak, és igyekeznek teljesebb életet élni, valami jóba invesztálni.
De, hangsúlyozza Zámbó Hajnalka, a lelkivezető munkáján is múlik, hogyan tudja a veszteséget megélő az élete építésébe forgatni a gyászát, halállal kapcsolatos tapasztalásait.

Arra is kitért a mentálhigiénés szakember, hogy a feldolgozás egyik eszköze –  mely nem kifejezetten keresztény eszköz – a pszichodráma is lehet. Úgy véli, sok seb és fájdalom előjön, ha azzal dramatikus módon bánunk. Úgy fogalmaz a lelkész:

 a pszichodráma ugyan nem gyülekezeti műfaj, azonban a bennünk lévő lenyomatokat tehetjük le általa a pszichodráma színpadára.

– Nem kell hozzá színészi képesség: kapcsolati szobrokat alkotunk, kifejezzük, mit érzünk, mit látunk. Egy éven keresztül tartó, havi alkalmakra bontott kemény munkával segítjük a gyászfeldolgozást – mutatja be. 

Isten akkor is jelen van a gyászban, ha valakinek nincs benne a lelki kultúrájában, a szellemi kincseket ugyanis akkor is átvesszük, a szeretet pedig ugyanúgy kifejezhető. 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)