Árnyékkormányának mai sajtótájékoztatóján Dobrev Klára kiállt a jobboldali újságírókkal elfogadhatatlan módon viselkedő Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere meltt.
– Minden politikusnak megvan a maga eszköze, stílusa, hogy hangot adjon annak, mi a véleménye a propagandasajtóról. Most is itt ülnek velem szemben jó páran olyanok, akik újságírónak gondolják magukat, és a végén mégis a propaganda által diktált mondatokat fogják leírni vagy úgy vágják össze a tudósítást – mondta Dobrev Klára, aki
egyértelmű nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az általa propagandistáknak nevezett jobboldali újságírókat újságíróknak tartja-e.
Arra a felvetésre, hogy konkrétan Baranyi Krisztina helyzetében ő mit tett volna, Gyurcsány Ferenc felesége úgy fogalmazott: ez mindig az adott helyzettől függ, hiszen a mostani sajtótájékoztatón is válaszolt a propagandasajtó kérdéseire is.
Dobrev ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy a propagandasajtó megjelenik árnyékkormányának a sajtótájékoztatóján, ahol nagyon fontos dolgokról, inflációról, energiaárakról, egészségügyről van szó, ám végül ezekről nem vagy alig számol be, arról viszont igen, hogy „az átlagemberek szempontjából irreleváns, gumicsont kérdésekre” nem válaszolt.
Dobrev Klára ugyanakkor a DK sajtóosztályának kapacitásával magyarázta, hogy Gyurcsány Ferenc a kormánypártisággal aligha vádolható Telexnek és Magyar Hangnak sem hajlandó nyilatkozni, interjút adni.
Ismert, Baranyi Krisztina a múlt héten az ATV egyik műsorában nem volt hajlandó válaszolni Szalai Szilárdnak, a PestiSrácok.hu egyik újságírójának a kérdéseire, arra hivatkozva, hogy ő a propagandamédiával nem áll szóba. – Kicsit kellemetlen helyzetbe hoztak engem, ugye én régóta hangoztatom, hogy propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozom, úgyhogy most sem fogom ezt megtenni. Nem tudtam, hogy ön itt lesz, és ha tudom, akkor nem jövök el – mondta Ferencváros baloldali vezetője az adásban. A szabad sajtót áhító polgármester egyébként saját kerületi lapjánál nem követeli meg az objektivitást. Baranyi Krisztina megválasztása óta ugyanis a 9 Magazin elnevezésű kerületi újságban rendre kiemelt szerepet kapnak a baloldal központi kampánytémái.