Simicskó István: Meg kell becsülni az időseket

A KDNP frakcióvezetője jelezte, hogy a nyugdíjasok még ilyen válságban is számíthatnak a kormányra.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 11. 08. 16:23
JUHÁSZ Hajnalka; SIMICSKÓ István
Budapest, 2019. június 18. Simicskó István, a Fidesz képviselõje felszólal a 2020-as költségvetés vitáján, az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. június 20-án. Mellette Juhász Hajnalka KDNP-s képviselõ. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Több mint nyolc hónapja tart a háború, amely gazdasági értelemben már-már a világ egészét érinti. Az EU elhibázott szankciós politikája tovább súlyosbítja a helyzetet, mély és elhúzódó válságra kell felkészülni – mondta a parlamentben Simicskó István. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a napirend előtti felszólalásában közölte: ebben a zűrzavaros, gyorsan változó világban látni kell, mi az igazán fontos, és ilyen az idősek megbecsülése, tisztelete. Szerinte akkor lehet haladni, ha a fiatal nemzedékek építenek az idősek bölcsességére.

– Óriási dolog, hogy ilyen nehéz nemzetközi helyzetben is a kormány odafigyel az idősekre, védi őket – húzta alá. A kormánypárti politikus emlékeztetett, hogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat, még ebben a hónapban megemelt nyugdíjat fizetnek, tehát a nyugdíjasok még ilyen válságban is számíthatnak a kormányra.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában kiemelte, hogy a kormány teljesíti az ígéretét, amely szerint megtartja a nyugdíjak értékét. 

– Nem volt ez mindig így, 2010 előtt csökkent a nyugdíjak reálértéke, a baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat is – közölte. Mint mondta, a Fidesz-kormány helyreállította a gazdaságot, hogy teljesíthető legyen az ígérete, amely alapján a nyugdíjak megtartják az értéküket. – A nyugdíjasok minden évben számíthatnak a polgári kormányra; ez most is így van, amikor magas infláció, háború és elhibázott szankciók nehezítik a helyzetet – jelentette ki.

Borítókép: Simicskó István (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.