– Sokat vártunk erre az interjúra, de a családok még jobban várták a december 28-án megjelent Magyar Közlönyt, amelyből kiderült, hogy a családtámogatások nagy részét az előzetes ígéretek szerint meghosszabbította a kormány. Miért kellett ennyit várni, mi változott meg az év végére?
– Nagyon különleges volt az idei év. Épphogy kijöttünk a koronavírus-járványból, a szomszédunkban kitört egy háború, amely nagyon nehéz helyzetbe hozta az embereket és a gazdaságot is. A drasztikusan emelkedő energiaárak miatt a legfontosabb a lakossági rezsicsökkentés védelme lett. Emiatt a 2023-as költségvetést teljesen át kellett írni. Gyakorlatilag az utolsó pillanatig várt a kormány, hogy a lehető legtisztább képet lássuk a jövő évi büdzsé alakulásáról.
A tervezéskor azonban nagyon fontos volt, hogy a családtámogatásokat megőrizzük, hiszen a célunk a lehető legtöbbet nyújtani a magyar családoknak úgy, ahogyan az elmúlt években is.
– Jelentős újítás, hogy megvalósul a harminc év alatti anyák mentessége a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Mit kell tudni az új támogatási formáról? Kell-e külön igényelni, vannak-e kivételek, speciális helyzetek?
– Sok új intézkedés született, én mindegyiket egyformán fontosnak tartom, hiszen mindegyik más élethelyzetben jelent segítséget. A harminc év alatti nők szja-mentességének értelmében 2023. január 1-jétől minden anya, aki harmincéves kora előtt gyermeket vállal, mentesül a személyi jövedelemadó befizetése alól. Több más támogatáshoz hasonlóan a magzat 12 hetes korától jár ez a kedvezmény is, és annak az évnek az utolsó napjáig érvényes, amikor az édesanya betölti a harmincadik életévét. Mind vér szerinti, mind örökbe fogadott gyermekre vonatkozik a mentesség. Azt is kiemelném, hogy ezt a támogatást nemcsak a házasságban élők, hanem akár az egyedülálló édesanyák is igénybe tudják venni.
Az igénylés módja egyszerű: az adóhatóság felé nyilatkozatban kell jeleznie az édesanyának, hogy gyermeket vár vagy kisbabája van. Abban bízunk, hogy ezt az intézkedést a jövőben egyre többen fogják tudni igénybe venni.
Ezenfelül további segítséget nyújtunk azoknak a szülőknek, akik sérült, súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyermeket nevelnek. Ők az emelt összegű családi pótlékon, a gyermekekre tekintettel igénybe vehető családi adókedvezményen, a január 1-jétől bruttó 232 ezer forintra emelkedő gyermekek otthongondozási díján és az utazási kedvezményeken felül – hogy csak a legfontosabb támogatásokat említsem – havonta további nettó tízezer forint kedvezményt érvényesíthetnek az szja-bevallásukban.