Ezer kilométer mellékút újulhat meg

Noha az elhibázott európai uniós szankciók miatt kialakult energiaválság tavaly megakasztotta a falusi mellékutak felújítását, a Magyar falu programban idén folytatódhatnak a fejlesztések. Azokon a szakaszokon mindenképpen, ahol már megkezdődtek a munkálatok, de a kormány azon dolgozik, hogy előteremtse az újabb beruházások megvalósításához szükséges forrásokat. A tervek szerint ebben az évben is akár ezer kilométeren lehetnek útfelújítások.

2023. 02. 04. 7:20
20221207 Resznek útfelújítás újabb útszakasz újult meg a településen fotó:Korosa Titanilla KT Zalai Hírlap Fotó: Korosa Titanilla
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavasszal indulnak az új beruházások

– Ha a gazdasági helyzet is megengedi, akkor a Magyar falu program közutas kivitelezésű munkái szinte azonnal megkezdődhetnek, hiszen minden rendelkezésre áll, hogy a fejlesztéseket folytathassák. Jelenleg is minden érintett bevonásával azon dolgozunk, hogy a felújításokhoz szükséges források még a nehezebb körülmények között is rendelkezésünkre álljanak. Ezek mind fontos, a vidék népességmegtartó erejét növelő beruházások, amelyek egyúttal biztosítják a megfelelő közszolgáltatások könnyebb, kényelmesebb és biztonságosabb elérését. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak az autósok és utasaik, hanem a tömegközlekedéssel, buszokkal közlekedők is magasabb minőségű szolgáltatást vehetnek így igénybe, csökkenhet a menetidő – emelte ki Gyopáros Alpár. Hozzátette: általánosságban az is elmondható, hogy nemcsak a megújult szakaszokon közlekedők lehetnek nyertesei egy-egy ilyen beruházásnak, hanem az adott megyék más térségei is, mert a cégnek a Magyar falu program támogatásának köszönhetően marad arra forrása, hogy más útszakaszokra is figyelmet fordítson. 

 Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat az energiaválság miatt fel kellett függeszteni, és jelenleg az előkészítés alatt álló fejlesztések menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk, kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat. A tavaly elkezdett, de még be nem befejezett fejlesztések közül tavasszal további útszakaszokon folytatódnak a kivitelezések 

– mutatott rá a kormánybiztos.

Évtizedes problémát oldottak meg

A fejlesztések vidéken valóban rendkívül fontosak, egy sor sokéves vagy akár több évtizedes problémát tudnak orvosolni a programmal. Jó példa erre a Somogy megyei Gamás és Somogyvár–Vityapuszta esete, amelyek egymástól alig több mint három kilométerre fekszenek. 

A településeket azonban csupán egy rosszul, kedvezőtlen időjárási viszonyok között sehogyan sem járható földes út kötötte össze emberemlékezet óta. – Az 1970-es évek elején Somogyvár irányából az Öreglaki Állami Gazdaság megépítette az aszfaltos üzemi utat, így arra kinyílt a világ. Gamás felé azonban – bár számtalan ígéret, terv, program született – továbbra sem lehetett kényelmesen átjutni, annak ellenére, hogy a térképeken úgy tüntették fel, mintha ott járható út lenne. Ha egy gamási embernek Vityapusztán akadt dolga vagy fordítva, a néhány kilométer helyett hatvanat kellett körbeautóznia, hogy elérjen a szomszédba – hívta fel a figyelmet Gyopáros Alpár.

 Ennek az állapotnak vetettek véget a Magyar falu programban, mert a falusi útalap segítségével megépült a hiányzó három kilométeres szakasz és megújult az időközben szinte teljesen elkopott meglévő rész is. – A Magyar Közút tervezi a Gamás belterületi, valamint a 67-es gyorsforgalmi útig tartó bekötő szakasz felújítását is, amellyel megvalósulhat a tájegység kelet–nyugati átkötése – tette hozzá a kormánybiztos.

Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.