Didier Reyndersszel, az Európai Bizottság (EB) jogérvényesülésért felelős biztosával folytat tárgyalásokat jövő kedden, azaz január 24-én Varga Judit igazságügyi miniszter
– értesült a Magyar Nemzet.
Didier Reyndersszel, az Európai Bizottság (EB) jogérvényesülésért felelős biztosával folytat tárgyalásokat jövő kedden, azaz január 24-én Varga Judit igazságügyi miniszter
– értesült a Magyar Nemzet.
Ezután Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter január 25-én szerdán az uniós tárgyalásokért felelős Mariya Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztossal fog tárgyalni. Egy nap múlva, január 26-án csütörtökön pedig a magyar területfejlesztési miniszter Johannes Hahnnal, az EB költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosával fog egyeztetni.
Mint azt tegnap megírtuk, a szaktárca információi alapján a Magyarországtól megkövetelt igazságügyi vállalásokról a hozzájuk kapcsolódó jogalkotás lezajlott, amit már társadalmi egyeztetésre is bocsátottak. Varga Judit erről is tárgyalni fog Reynders biztossal. Az igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban tegnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a magyar egy szavatartó nép, amire időnként érdemes partnereinket is emlékeztetni. – A kölcsönös tiszteleten alapuló konstruktív párbeszéd és a szavahihetőség hívei vagyunk, és egyenlő mércével mérünk – fogalmazott.
Mindenképpen lesz megállapodás, a diákok finanszírozást fognak kapni az Erasmusra
– jelentette ki Navracsics Tibor a Partizán című műsornak adott interjúban. A kormány álláspontját ismertetve kijelentette, hogy a kuratóriumi tagság és az összeférhetetlenség viszonylatában két megoldás létezik: az egyik az intézményi összeférhetetlenség megállapítása, amikor magából a hivatali pozícióból adódik az összeférhetetlenség. A másik lehetőség az úgynevezett dinamikus összeférhetetlenség, amit érdekütközés veszélyének felmerülése esetén egy összeférhetetlenségi nyilatkozattal, vagy az adott személynek a döntéshozatalból való kizárásával oldanak meg. Kiemelte:
a bizottsággal a tárgyalások során az utóbbi mellett tették le a voksukat, a testület nem kérte, hogy a kuratóriumokból bárki távozzon, hanem jó megoldásnak nevezték a dinamikus összeférhetetlenséget.
Megjegyezte, ezért módosították a ma működő rendszert. Mivel Brüsszelben azt mondták, hogy ez jó lesz nekik, most pedig gondjuk van vele, emiatt megy jövő héten tárgyalni – mutatott rá. Úgy fogalmazott, bármiről egyeztethetnek, bármilyen megoldás lehetséges, csak tudni szeretnék, hogy az Európai Bizottság mit akar. Hozzáfűzte: információt akar szerezni arról is, hogy jó-e a dinamikus összeférhetetlenségi szabályrendszer, mert ha nem, akkor érdemes áttérni a hivatali összeférhetetlenségre. Azt kérte az EB-től, ne az ítéletet hozzák meg a tárgyalás előtt, mert most a bizottság potenciálisan 180 ezer magyar diákot zár ki abból az Erasmusból, aminek Navracsics Tibor öt évig a felelőseként dolgozott, és tudja, hogy semmilyen politikai kritérium nem volt benne.
A tárcavezető ezenkívül ismertette: folyamatosan tárgyalásban vannak az unióval, és elérték a tavaly júniusban kitűzött céljukat, hogy az év végéig megszülessenek azok a megállapodások, amelyek lehetővé teszik a hozzáférést az európai uniós forrásokhoz. Ilyen megállapodás a helyreállítási tervvel kapcsolatos magyar nemzeti terv és az operatív programok elfogadtatása, illetve a kohéziós pénzekről szóló megegyezés, valamint a partnerségi megállapodás – közölte. Hozzátette, most egy másik tárgyalási folyamat elején vannak, miközben ezzel párhuzamosan zajlik egy jogállamisági feltételességi eljárás, márciusi határidővel.
Borítókép: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az Európai Bizottság döntéseiről (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.
Figyelmeztet a gyermekorvos.
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.
Gyurcsány volt felesége mindenképpen felvenné Ukrajnát az EU-ba
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!
A Ferencváros edzője nagyon kiakadt: Meddig mehet ez így tovább?
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.
Figyelmeztet a gyermekorvos.
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.