– Az állatvédelem fontos aspektusa a szemléletformálás, ezért is örültem a fiatalok meghívásának. Abban maradtunk, folytatni fogjuk a fórumokat, közös akciókat is tervezünk majd Budapesten, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét az állatvédelmi kérdésekre – mondta el lapunknak Dódity Gabriella fideszes fővárosi képviselő, aki Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztost segíti a budapesti munkában.
Dódity Gabriella hangsúlyozta: az állatvédelem sokkal több annál, mint amit sokan gondolnak róla: menstük meg Fifikét; ennél sokkal átfogóbb a terület, és számos össztársadalmi hatása, vetülete is van. Amivel legtöbbször a mindennapokban, főleg a fővárosban találkozunk, azok a hatósági eljárások; szerinte sok jó, de sajnos legalább ugyanennyi rossz példa is van a jegyzők állatvédelmi eljárásaira. Az állatvédelmi hatósági feladatok ugyanis hozzájuk tartoznak, nekik kellene fokozottabban intézkedniük egy-egy állattartással kapcsolatos bejelentés során.

– Rendkívül jó jogszabályaink vannak, de sok esetben látjuk, a jegyzők valamiért nem minden esetben szankcionálnak például egy-egy állattartással kapcsolatos bejelentés során, vagy közterületen kóborló gazdás, vagy csip nélküli kutya esetében. Ha a pénzbüntetéseket szabnának ki, az embereket nagyobb eséllyel rá lehetne vezetni a felelős állattartásra, talán jobban betartanák a szabályokat, hetvenötezer forinttól akár félmillióig is kiszabható a bírság – szögezte le Dódity Gabriella. A képviselő azt is hozzátette, ahogyan arra a fórumon Dr. habil Fodor Kinga PhD, az Állatorvositudományi Egyetem állatvédelmi tanszékének vezetője is rámutatott:
ahol állatot kínoznak, ott lehet, hogy a gyerekek sincsenek biztonságban vannak,
sok esetben látható, hogy ott családon belüli erőszak is előfordulhat, különböző devianciákat hozhat magával.
A napokban egy budai kerületben egy családi bántalmazás kapcsán derült fény arra, hogy három éve pincébe van zárva egy kutya. Itt a példa rá, hogyha az állatvédelmi ügyekben intézkedések zajlanak, más súlyos ügyek is felszínre kerülhetnek
– emelte ki a képviselő.