A Central Csoport kisebbségi részvényesként 13,43 százalékos részesedést szerzett Lengyelország egyik vezető kiadójában, amely 20,38 százalékos szavazati jogot biztosít a Varga Zoltán vörösbáró nevével fémjelzett Central számára – írta az Origo.
Soros György és Varga Zoltán mostantól üzlettársak, a „vörösbáró” több baloldali médiumban is érdekelt
A baloldali propaganda zászlóshajója a Central Csoport és a Pluralis B.V. hétfőn bejelentette, hogy a Central International Kft., a Central Csoport leányvállalata kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a lengyelországi Gremi Media S.A. kiadóban. A Gremi Media legnagyobb részvényese továbbra is a holland székhelyű Pluralis B.V. maradt, melynek az amerikai tőzsdespekuláns Soros György az egyik jelentős tulajdonosa.

A Pluralis B.V.-t európai médiavállalatok, demokráciát támogató alapítványok és befektetők alapították. A Pluralisnak Soros György, amerikai tőzsdespekuláns az egyik fontos részvényese.
A fenti folyamat jól mutatja, hogy hazugság volt, hogy Sorosék elhagynák Magyarországot. Ezzel szemben fokozzák a tevékenységüket és mindent elkövetnek a jobboldali kormány megbuktatásáért.
További Belföld híreink
Varga Zoltán 2014-ben vette meg a Centralt
A cégcsoport lapjai korábban a Sanoma finn céghez tartoztak, amely 2014 áprilisában jelentette be, hogy eladja magyarországi érdekeltségét egy magyar pénzügyi befektetőnek, amely a Central Fund volt – emlékeztet a Magyar Nemzet.
Hadd hangsúlyozzam: technokrata szemlélettel rendelkező pénzügyi befektető vagyok, függetlenként próbálok mozogni a médiapiacon. A vállalkozás célja a szórakoztatás és a profit. A 24.hu portálon kívül nincs is politikai termékünk
– nyilatkozta Varga a balliberális értékrendű 24.hu portálról a Médiapiac.com-nak 2016-ban.
Varga Zoltán nevéhez több kétes ügy is kötődik. A teljesség igénye nélkül elég csak megemlíteni, hogy Varga nyakig benne volt a Panama-iratok botrányában is.
Az Origo részletes cikke a témában ide kattintva olvasható.
További Belföld híreink
Borítókép: Soros György (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!