Százéves kerítést bontottak le, hihetetlen, mennyire felháborodtak a városlakók

Állítólag műemlék volt. Utóbb kiderült, hogy erős csúsztatások vannak a történetben.

Magyar Nemzet
2023. 04. 24. 15:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lebontották azt a 19. századból fennmaradt, ma már balesetveszélyes kerítést Székesfehérváron, ami az egykori Székesfehérvári Országos Királyi Javítóintézet, ma már egy társasház előtt állt – adta hírül a Feol

A portál beszámol arról is, hogy a balesetveszélyes kerítés elbontása egy közösségimédia-csoportban komoly indulatokat váltott ki, amint az is, hogy kivágtak több, ugyancsak idős fát a Lövölde utcában, a kerítés mellett. Hozzáteszik, a poszt írója szerint a kivágott fák egészségesek voltak és a kerítés, amit amúgy az ott élők szerettek volna megmenteni, műemléki védelem alatt állt.

„Egy korszak véget ért. A Lövölde út egy részén ma kivágtak három ősfát, amik több mint százévesek és egészségesek voltak. Mindezt azért, mert valakik hoztak egy döntést. Lebontották az 1894-ben épült Székesfehérvári Országos Királyi Javítóintézet, jelenleg társasház előtti kerítést, mert szerintük veszélyes volt. Az itt lakók már évekkel ezelőtt jelezték, hogy szeretnék felújítani saját pénzből, de nem engedték nekik” – fogalmazott a posztoló, majd tovább részletezte, hogy a 129 éves kerítés műemléknek számított, így azt inkább megvédeni kellett volna. 

Fotó: FMH/Házi Péter

A lap tehát megkereste a városgondnokság vezetőjét is. Bozai István arról beszélt a portálnak, hogy a kerítés elbontása már régóta tervben volt, de mint mindennek, úgy a bontásnak is vannak költségei, aminek fedezetét csak mostanra tudta biztosítani az önkormányzat. „Ami pedig a fákat illeti, nem voltak egészségesek és belenőttek a kerítésbe, ezért kellett kivágni őket” – magyarázta. 

Bozai István reagált arra is, hogy a lakók állítólag saját költségükön vállalták volna a kerítés renoválást, ám ettől az önkormányzat elzárkózott. Azt mondta, ilyenről szó sem volt. „A lakók azt szerették volna, hogy az önkormányzat saját forrásából állja az új kerítés húszmilliós költségét. Rossz állapota miatt azonban ebben az esetben is le kellett volna bontani és a helyére felépíteni egy újat. Ezt egyrészről anyagi okok miatt nem tudta fedezni a városvezetés, másrészről pedig jogosan jönne a többi társasháztól a kérés, hogy ők is körbe szeretnék keríteni a lakóházukat” – magyarázta és megjegyezte, hogy az sem utolsó szempont, hogy a kerítés közterületen állt.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal pedig megerősítette, hogy a kerítés nem volt műemlékként nyilvántartva. 

Borítókép: A kerítés helye (Fotó: FMH/Házi Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.