A Párbeszédnél belefér, ha egy politikus cinikusan kérkedik a halálos gázolásával

„A csajt csak megnyomorítottam” – írta egy zárt Facebook-csoportban 2016-ban a Párbeszéd politikusa, miután Budapesten az Oktogonnál a zebrán elgázolt egy fiatal párt. A balesetben a fiú életét vesztette, a barátnője mozgássérültté vált. Gér Mihály a gázolásáról írt döbbenetesen érzéketlen, cinikus, olykor gúnyos kommentek tavaly februári nyilvánosságra kerülése után visszalépett a parlamenti képviselő-jelöltségtől, de ma is önkormányzati képviselő, és a múlt pénteki kormányellenes tüntetésen közös fotón volt látható Szabó Tímeával és Tordai Bencével, a baloldali párt két vezető tisztségviselőjével.

Munkatársunktól
2023. 05. 23. 13:42
null
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Láthatóan jó kapcsolatot ápol ma is a Párbeszéd vezetésével Gér Mihály, aki 2022 februárjában azért lépett vissza a képviselő-jelöltségtől a Pest megyei Monoron, mert nyilvánosságra került, hogy milyen embertelen és cinikus módon kommentálta a Facebookon hat évvel korábban az általa okozott halálos balesetet. A tavalyi választáson ugyan nem indult el, de minden bizonnyal továbbra is élvezi a Párbeszéd vezérkarának bizalmát, hiszen a magát újabban zöldpártnak nevező baloldali tömörülés politikusa a múlt pénteki kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren kedélyesen fotózkodott Tordai Bence társelnök és Szabó Tímea frakcióvezető társaságában, és a képet meg is osztotta a Facebook-oldalán.

Gér Mihály akkor sem volt különösebben szomorú, miután 2016. augusztus 26-án a zebrán elgázolt egy fiatal párt, majd az esetet a Facebookon egy zárt csoportban képekkel illusztrálva kommentálta, méghozzá döbbenetes szavakkal, amelyekben az emberség és együttérzés nyomait sem lehetett felfedezni. Az elütött 19 éves fiú a helyszínen meghalt, 22 éves párja pedig mozgássérültté vált a baleset következtében. Az eset akkoriban is felháborodást keltett a közvéleményben, de Gér kommentjeire csak tavaly derült fény a Bennfenteshez eljuttatott, a portál által publikált képernyőmentések alapján, amelyek a zárt Facebook-csoportban történt üzenetváltásokat tartalmazzák. A párbeszédes politikus teljesen érzéketlenül, szinte kérkedve számolt be a csoport tagjainak a tragikus belesetről, amelyről a Police.hu is jelentést adott közre annak idején.

Gér jelenleg is önkormányzati képviselő Albertirsán – mivel a helyiek tiltakozása ellenére nem mondott le mandátumáról, csak a parlamenti választáson való részvételtől lépett vissza –, és azóta is rendszeresen vesz részt pártja országos akcióiban. A tavalyi kampányban mások mellett Karácsony Gergely, Jakab Péter, Szabó Tímea, Gurmai Zita és Márki-Zay Péter társaságában készített szelfijeit is megosztotta. Mindez arra utal, hogy a korábbi botránya nem okozott semmilyen morális problémát a Párbeszéd vezetőinek, a bizalom töretlen iránta.

Ezek után idézzük fel, milyen kijelentések azok, amelyek teljesen elfogadhatóak abban a pártban, amely szavakban elkötelezett a humanitás, a szociális érzékenység, az igazságosság iránt és zászlajára tűzte a természetes környezetünk, az élővilág védelmét.

„Na ki ölt ma embert… Részegen ne rohanjatok elém lécci” – így élcelődött a baloldali politikus közvetlenül a tragikus baleset után a már említett Facebook-oldalon. „Ráadásul a kocsim is csupa velő meg haj. Tök undi”– fűzte hozzá gyomorforgató cinizmussal. Egy másik kommentjében felidézte, hogy szabályosan, a megengedett sebességgel vezetett, amikor a két gyalogos a zebrán, a piros jelzés ellenére kirohant az autója elé. Egyúttal megnyugtatta a csoport tagjait, hogy a helyszínelő is biztos benne, nem lesz gondja a gázolásból, sőt már azt magyarázta, hogyan kell ebben az esetben a biztosítóval megtéríteni az autójában keletkezett kárt.

„Azt hitték, erősebbek a Quattrónál” – írta a következő kommentjében a tragikus baleset áldozatairól, és megnyugtatta az érte aggódókat, hogy őt megvédte az Audi belső fémváza. A Párbeszéd önkormányzati képviselője, aki politikai pályája mellett egy gyermekotthon pszichológusa és újságíró, azt is magyarázta a csoportban, hogy a balesetben életét vesztett fiatal feltehetően „ittas volt vagy hülye”,, és halálával így „kiérdemelte a Darwin-díjat”. (Utóbbi a városi szlengben az elkerülhető és értelmetlen halálesetekre használatos kifejezés.)

Az elhunyt fiú barátnőjéről döbbenetes érzéketlenséggel úgy fogalmazott: „a csajt csak megnyomorítottam.”

Miután nyilvánosságra került az idézett kommentgyűjtemény tavaly februárban, Gér Mihály bejelentette, hogy visszalép a képvisel-jelöltségtől Pest megye 10. választókerületében. A Párbeszéd politikusa a közösségi oldalán kiadott közleményében elismerte, hogy a Facebookon korábban ő kommentálta embertelen módon a halálos kimenetelű balesetet. A történteket azzal magyarázta, hogy sokkhatás alatt írta az üzeneteit, és megjegyezte, hogy ugyanott bocsánatot kért értük. Azt is hangsúlyozta, hogy vétlen volt a balesetben, amit jogerős bírósági ítélet is igazol. 

Borítókép: Gér Mihály a Kossuth téri tüntetésen, Szabó Tímeával és Tordai Bencével (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.