Hol a békejobb?
A Fidesz–KDNP a nyílt levélben az ügy kapcsán emlékeztetett arra, hogy a 2019-es önkormányzati választásokat követően a jelenlegi városvezetés hangzatos ígéretekkel, nagy szavakkal kampányolt.
Elmondták, hogy „végre” lesz itt demokrácia, sajtószabadság, rend, kiszámíthatóság, tisztaság, fejlődés, nyugalom és BÉKEJOBB. Ehhez képest azóta is folyamatosak a botrányos, méltatlan megnyilvánulások, a polgármesterrel más véleményen lévő képviselők támadása, az önkormányzati törvények alapelveinek megsértése a városvezetés részéről
– mutattak rá. Nyirati Klára polgármesternek címezve pedig azt írták: „most, amikor jogerős döntés született egy önkormányzati képviselőjükkel szemben indult eljárásban, az a legkevesebb, ami elvárható, hogy a polgármester asszony elhatárolódjon elítélt képviselőtársától és annak békétlen megnyilvánulásaitól”. – Bajának olyan városvezetésre van szüksége, amely nemcsak szavakban, hanem tettekben is a béke és a fejlődés mellett áll ki – emelték ki. Egyúttal azt kérték Nyirati Klára polgármestertől, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Juhász Istvánnak ne csak a bíróság döntése szolgáltasson elégtételt az őt ért sérelem miatt.
Borítókép: Dani Gitta 2019-ben nagyon örült az elnyert mandátumának (Fotó: Facebook/Dani Gitta)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!