Több mint 130 ezren pihenhetnek idén nyáron az Erzsébet-táborokban

Az elmúlt években megújult táborokban 21. századi körülmények között várják a gyerekeket, akiknek egyedülálló élményeket kínálnak.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 06. 27. 16:11
HORNUNG Ágnes
Zánka, 2023. június 27. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelõs államtitkára beszél a nyári Erzsébet-táborok hivatalos megnyitóján a zánkai Erzsébet-táborban 2023. június 27-én. A nyári Erzsébet-táborokba 130 ezer gyereket várnak: a két legfõbb helyszínen, Zánkán és Fonyódligeten 35 ezret, a napközis táborokban 88 ezret. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Zánkán. Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 130 ezerre nőtt, és idén is ugyanennyi gyerekre számítanak az egész év során.

– A nyári táborokba 130 ezer gyereket várnak: a két legfőbb helyszínen, Zánkán és Fonyódligeten 35 ezret, a napközis táborokban 88 ezret, az egyéb helyszíneken több mint 10 ezret – ismertette az államtitkár. Hornung Ágnes elmondta, az elmúlt években megújult táborokban 21. századi körülmények között várják a gyerekeket, akiknek egyedülálló élményeket kínálnak, Zánkán például több mint 60 program közül válogathatnak a résztvevők: kipróbálhatnak többféle sportot, részt vehetnek tudásalapú, ismeretterjesztő, oktató programokon, valamint belekóstolhatnak a robotika vagy a 3D-nyomtatás világába is.

– Az ottalvós és a napközis táborok mellett vannak családi Erzsébet-táborok is, valamint gondoltak a nehézségekkel küzdő gyerekekre is, külön tábort szerveznek az 1-es típusú diabétesszel, a valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élőknek – tette hozzá az államtitkár. Megjegyezte, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is van egy tábor.

 

Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a családügyi területen hármas célt követnek több mint 13 éve: minden vágyott gyerek megszülethessen, a családok anyagi biztonságban élhessenek, valamint minőségi kapcsolat legyen a munka és magánélet között.

 

– Ezt szolgálja a több mint 30 féle családpolitikai intézkedés, valamint az Európában egyedülálló táboroztatási forma is, amely anyagi segítséget nyújt a családoknak, leveszi a terhet a szülők válláról azzal, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tölthetnek minőségi időt, valamint hozzájárul a munka-magánélet egyensúlyához is, mert miközben a szülők dolgoznak, a gyerekek élményeket szereznek – szögezte le.

Borítókép: Hornung Ágnes (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.