A kormányfő a hétvégén Tusványoson beszélt az ország előtt álló kihívásokról. Szerdai Facebook-posztjában erre emlékezett vissza, mondandójának egy fontos részletét posztolta újra.
Orbán Viktor: Három év alatt két meteorral is összeütköztünk
A miniszterelnök felidézte a hétvégén Tusványoson elmondott beszédének egy részletét.

„Három év alatt két meteorral is összeütköztünk. Először 2020-ban a Coviddal. Ezt még valahogy kivédtük, és aránylag gyorsan visszatértünk arra az útra, amit kijelöltünk, s amelynek ívét 2030-ig látjuk. De 2022-ben jött egy újabb meteortámadás, ez a háború – és ez már keményebb dió. Ez a meteor letérített bennünket a pályánkról. Magyarország, a magyar emberek és a magyar kormány azért küzd és harcol, hogy erről a letérített pályáról vissza tudjunk kapaszkodni. Legkorábban ez 2024. július környékén következhet be. Addigra lesz Magyarországon a gazdasági növekedés ismét jelentős. A legnehezebb időszakon már túl vagyunk. Az infláció az egekben volt, most letörjük, és minden esélyünk megvan, hogy az év végére tíz százalék alatt legyen, vagyis egy számjegyű. Az első fél év nagyon nehéz volt, mert az infláció gyorsabban nőtt Magyarországon, mint a bérek. Ilyenre nagyon régóta nem volt példa. De a második fél évben ki fogunk egyenesedni, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor az egész év tekintetében megelőzzük, elhárítjuk a bérek értékcsökkenését. A hitelek kamatai Magyarországon az égben vannak, ezt elfogadható szintre kell hozni. Ha mindent jól csinálunk, akkor a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáskor már újra azon a kijelölt pályán leszünk, azon a kijelölt útvonalon haladunk, ami elvisz bennünket 2030-ig” – idézett tusványosi beszédéből a kormányfő.
További Belföld híreink
Borítókép: Orbán Viktor mellett Németh Zsolt és Tőkés László (Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!