A Hungast-csoport hosszú évek óta dolgozik azon, hogy a régi, menzával kapcsolatos előítéleteket és berögzüléseket egy kedvezőbb képpé alakítsa át a társadalomban. Ennek okán hirdették meg a Nyitott kapuk a menzán című programot is, amelynek lényege, hogy a szülők maguk is megkóstolhatják azokat az ételeket, amelyeket a gyermekeik az iskolai étkezések alkalmával fogyasztanak. Az ételek alapanyagainak magas szintű minősége mellett pedig arra is nagy fókuszt helyeznek, hogy évre évre ízletesebb fogásokat tálaljanak a gyerekek elé.
Az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny is kiváló alkalom arra, hogy a közétkeztetés tagjai bebizonyítsák, nemcsak megkóstolni érdemes a menzai menüt, de repetázni is.


Úton egy fenntarthatóbb jövő felé
Hosszú évek óta jelentős problémát jelent az ételpazarlás kérdése, amely óvatos becslések szerint a 27-30 százalékot is elérheti.
Erre nyújthat megoldást az úgynevezett svédasztalos tálalás, amely jelenleg még csak próbaüzem alatt van.
– Ezt a megoldást tesztjelleggel alkalmazzuk az arra kijelölt intézményekben. Azt elárulhatom ugyanakkor, hogy nagyon kedvezőek a tapasztalatok, a fogyasztók szeretik, de azt is fontos kiemelni, hogy egy beruházásigényes dologról van szó, másfajta pult- és tálalókialakítást igényel, és nagyfokú konstruktivitást a pedagógusok részéről, hogy az edukációs része is megvalósulhasson, hiszen ennek is nagy szerepe van – avatott be Enyedi Csaba.
– Ebből adódóan a beruházások, és az átszervezések okán van költségvonzata, ugyanakkor a fenntarthatósági törekvéseinkkel összhangban nagy öröm, hogy az élelmiszerhulladék ezáltal csökkenthető. A 37/2014-es EMMI rendeletnek megfelelően természetesen a megfelelő adagokat mindenkinek biztosítjuk így is, azonban az, hogy mennyit fogyaszt el belőle egy gyermek, az az előre kitálalt étel esetén is már egyénfüggő dolog volt, amely felett nincs és nem is lehet kontrollunk. A svédasztalos tálalásnál azonban jó eséllyel csak annyit szed ki a fogyasztó, amennyit meg is eszik, míg az előre megtálalt fogások esetén a megmaradt mennyiség élelmiszerhulladékként végzi – összegezte a Hungast-csoport kommunikációs igazgatója.
A család.hu, a Családbarát Magyarország Központ honlapján lévő összesítés szerint ingyenesen biztosítják az intézményi gyermekétkeztetést:
A bölcsődei, mini bölcsődei ellátásban vagy óvodai nevelésben részesülő gyermek számára, ha
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
- tartósan beteg vagy fogyatékos, vagy olyan családban él, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
- olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek,
- olyan családban él, amelyben a szülő nyilatkozata alapján az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval és társadalombiztosítási járulékkal csökkentett összegének 130%-át, vagy
- nevelésbe vették
Az 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, vagy
- nevelésbe vették;
- azon fentiek szerinti életkorú, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek számára, akit fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményében helyeztek el;
Az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha
- nevelésbe vették, vagy
- utógondozói ellátásban részesül.
50%-os normatív kedvezményt biztosítanak:
- az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül;
- az 1-8. és az azon felüli évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek,
- az 1-8. és az azon felüli évfolyamon a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek számára.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!