Újra megszólalt a pedofíliáról Kőszeg Ferenc, a véleménye azonban nem változott

A Magyar Helsinki Bizottság alapítója úgy véli, a pedofíliának nevezett esetek egy részét óvatosan kell kezelni.

Magyar Nemzet
2023. 08. 17. 6:57
Kõszeg Ferenc; Majtényi László
Budapest, 2017. március 13. Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, alkotmányjogász, az ellenzéki pártok (LMP, MSZP, Együtt, Párbeszéd) államfõjelöltje (b) és Kõszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója az Országgyûlés plenáris ülésén, a köztársaságielnök-választáson 2017. március 13-án. Áder János államfõ, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksolás második fordulójában. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi Lászlóra 39-en szavaztak. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 A Népszava megkereste Kádár András Kristófot, a Magyar Helsinki Bizottság egyik társelnökét is, arról érdeklődve, hogy Kőszeg Ferenc melyik kijelentése volt az, amelyik különösképpen ellenérzést váltott ki a szervezetben és leginkább az elhatárolódás alapjául szolgált. A társelnök a közleményben foglaltakon túl azonban nem kívánt nyilatkozni, és arra a kérdésre sem válaszolt, mit szól ahhoz az indokláshoz, amellyel Kőszeg Ferenc megvált az alapító elnöki címtől.

A történtek után a liberális értelmiség a Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont állítja pellengérre, és a pedofíliát bagatellizáló egykori SZDSZ-es honatyát próbálta mentegetni. A 444 munkatársa, Szily László is Kőszeg Ferenc mellé állt. A publicista szerint azzal, hogy Gulyás Márton ezt az interjút elkészítette, egyfajta Fidesz-ügynökké vált, hiszen egy baloldali aktivista nem kérdezhet ilyet Kőszegtől. Szintén meglepő kijelentése volt, hogy Gulyás Márton eljárásmódja egy idős fasisztával is etikátlan lett volna. Az újságíró még a Soros György által pénzelt Helsinki Bizottságnak is nekiment, mivel volt merszük elhatárolódni a vitatható megjegyzésektől.

Szunyogh Szabolcs, a Klubrádió műsorvezetője is a Magyar Helsinki Bizottság alapítójának védelmére kelt, és köszönetet is mondott neki. A Táncsics Mihály-díjas író szerint Kőszeg Ferenc

igazi férfi, aki szembeszáll a bigottsággal. Egy bölcs értelmiségi, aki a valóságból indul ki, humanista módon.

Szunyogh állítása szerint „szégyen, hogy az ízlésterrornak ma mindenki megrettenve enged, holott Kőszeg csak annyit mondott, hogy „édeseim, mégis mozog a föld”.

Az interjú sokakat megbotránkoztatott, és Kubatov Gábor sem hagyta szó nélkül. A Fidesz alelnöke a közösségi oldalán kiemelte: míg a nemzeti kormány tűzzel-vassal harcol a gyermekek megrontói ellen, Kőszeg Ferenc szerint „az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatok felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak”. A kormány álláspontja ugyanakkor egyértelmű: „nem engedünk az LMBTQ-lobbinak és nem tűrjük a pedofilok mosdatását! Ezért is szavaztuk meg Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét” – hangsúlyozta a politikus.

Borítókép: Majtényi László és Kőszeg Ferenc 2017-ben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.