Izzadságszagú a fiatalok győzködése

Gyurcsány Ferencék kísérlete a fiatal szavazók megnyerésére egyszer már elbukott – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszel­ly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója. Mint kifejtette, hitelességi problémák miatt a párt legújabb próbálkozásai sem kecsegtetnek az átütő siker reményével, de hasonló helyzetben van a Momentum is. Úgy vélekedett, hogy amikor a baloldali pártok egymást ütlegelik, az csak a látszat, a végén úgyis össze fognak állni.

2023. 10. 31. 4:55
Fotó: György Tücsök
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ahogy a baloldali ellenzéki összefogás idején mindent tudni lehetett Ungár Péter családi és céges hátteréről, úgy a Momentum is mindent tudott a DK-ról.

Ami a szemünk előtt zajlik, az cicaharc, látszatvita, mert amint a lengyel példa is mutatja, a dollárbaloldal különbözőnek látszó pártjai a végén úgyis összefognak

– fejtette ki. Hozzátette: ez a szavazók átverése, ami látható volt Szlovákiában, Izraelben, Bulgáriában és Csehországban is. A DK-sok nyilván azért küzdenek a fiatal voksolókért, hogy ők maradjanak a legerősebb párt, a Momentum pedig próbál az elmúlás ellen védekezni, hiszen támogatottságuk csupán nagyjából a fele a DK-énak.

Kiszelly Zoltán kijelentette: a Momentum harcol az ellenzékváltó szavazókért is, akik inkább a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz mennének. – Az ellenzékváltásban a Momentum elvesztette a hitelességét azzal, hogy tavaly szövetséget kötött Gyurcsányékkal. A DK annyiban újított a többi dollárbaloldali párthoz képest, hogy elkezdtek egy kicsit nemzetibb retorikát használni, de ugyanúgy az Európai Egyesült Államokat építik és megszavazzák Brüsszelben a globalista előterjesztéseket – emlékeztetett az elemzési igazgató.

Úgy vélekedett, a baloldali pártoknak valamit tenniük kell, mert befagyott a népszerűségük. 

Egyelőre sem a DK, sem a Momentum nem nevezhető sikeresnek, mivel egyikük szavazótábora sem növekedett. 

– A Momentum hiába játssza el, hogy ők a fiatalok pártja, a támogatottságuk nem mozdul, hasonlóan az LMP-hez és a Párbeszédhez, amelyek a zöldpolitika hangsúlyozásával kíséreltek meg szavazókat szerezni. – Ott kezdődik a probléma, hogy a baloldali pártok nem hitelesek, és nemcsak azért, mert egy hatvanéves férfi beszél a harmincévesekhez, hanem azért sem, mert látszik, hogy egymást akarják legyőzni – mutatott rá Kiszelly Zoltán.

Borítókép: Feri, a jópofa és laza politikus. Ők biztosan nem voltak áldozatai a 2006-os rendőrterrornak (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.