Ennek köszönhetően egyre több bölcsődét és óvodát kell fejleszteni, bővíteni, és „el fogunk jutni odáig is, hogy iskolákat is kell majd bővíteni a kistelepüléseken" – fűzte hozzá. Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy Rábapordányra is érvényes a népességszám növekedése.
Húsz évvel ezelőtt ezer fölött volt a lakosságszám, de 2010 környékére ezer alá csökkent. Jelenleg azonban újra meghaladja az ezret a településen élők száma.
A községben a polgármesteri hivatal épületét három ütemben, több mint 130 millió forint támogatásból újították fel az elmúlt három évben. Az átadóünnepségen elhangzott, hogy több mint háromszáz négyzetméteren korszerűsítették az épületet, egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat és a tetőszerkezetet. A beruházással az energiahatékonyság is javult.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!