– Ez arról szól, miként lehet a digitális szolgáltatásokat biztonságosan és egyszerűen használni. A mobiltelefonokra költözik az ügyintézés, ami idővel kiegészül az állami és akár a magánszektor fizetési szolgáltatásaival – szögezte le a tárcavezető. Jelezte, hogy a rendszernek egy biztonságos és stabil adatvédelemre kell felépülnie. Ismertette, hogy a DÁP névre hallgató alkalmazás 2024 őszétől lesz elérhető.
– Az állam proaktív lesz az alkalmazáson keresztül, így figyelmeztetni fog, ha például lejár egy igazolvány érvényességi ideje. Emellett az államnak járó fizetéseket is el lehet majd intézni az alkalmazáson keresztül. Egyetlen mozdulattal bármilyen dokumentumot lehet majd hitelesíteni a digitális aláírással. Továbbá minden hivatalos dokumentum elérhető lesz benne, így nem kell pdf-eket küldözgetni sehova, ráadásul az időbélyegző véd a félreértésektől is
– közölte Rogán Antal.
A háttérbeszélgetésen kiderült, hogy mindenkinek alanyi jogon jár az azonosító, az appot is bárki leöltheti, és például igazoltatásnál alkalmazható az adtok prezentálására. Ellenben olyan ügyekben, amikhez 14 vagy 18 éves korú jogkorlátozás társul, a szülők járhatnak majd el a fiatal vagy a kiskorú gyermekeik nevében.
A tárcavezető ismertette, hogy benyújtanak a parlament elé egy alaptörvény-módosítást az egyedi azonosítóval kapcsolatban. Minden regisztrált felhasználónak egy azonosítója lesz, amivel online és offline is tud ügyet intézni. Emellett korszerű felhőtechnológiát fognak alkalmazni, továbbá egy pozitív felhasználói élmény kialakítására törekednek.
– A 2024-es indulásnál négyszázezer, 2025-ben kétmillió, míg 2026-ban már hárommillió felhasználóval számolunk
– közölte Rogán Antal.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!