– A kormány a tegnapi ülésén foglalkozott a gazdasági helyzettel. Hosszabb ideje, különösen az orosz–ukrán háború kitörése óta kénytelenek vagyunk ezt tenni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, majd hozzátette: az EU által adott válaszreakciók nehezítették a helyzetet. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: – A legnagyobb ellenfelünk az infláció volt. A kormány az elmúlt egy évben a legfontosabb gazdaságpolitikai döntéseit azért hozta meg, hogy az inflációt le tudjuk törni.
Tavaly év végén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az inflációnak idén év végére egy számjegyűnek kell lennie. Áttekintve a gazdasági helyzetet, örömmel számolok be arról, hogy ezt a vállalást a kormány teljesíteni tudja
– jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kifejtette:
már októberben sikerült elérni a tíz százalékhoz közeli inflációs célt. A novemberi előrejelzések nyolc százalék körüli inflációt valószínűsítenek, a decemberi pedig hét százalék körül lesz.
Hozzátette: ennek megfelelően értékelte a kormány az idei évet a gazdaság egésze szempontjából. Már az infláció leküzdése komoly növekedési áldozatot követelt.
A héten megjelent OECD-tanulmány szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a reálbér 2023 második negyedévében
– tette hozzá.

Mint mondta, ez jelentős béremelést és garantált bérminimum-emelést jelent a jövő évtől. Hozzátette: a jövő év a gazdasági emelkedés és a béremelés éve lesz. A kormány továbbra is olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek a gazdasági növekedést elősegítik – jelentette ki.
– A kormány szintén az EU-s csúcstalálkozóra készülve tárgyalt a legújabb brüsszeli javaslatról, ez pedig a bővítési tárgyalási javaslat. A miniszterelnök hétfőn Berlinben találkozik a német kancellárral is, úgy látjuk, hogy ugyanazt az álláspontot helyes képviselni, mint a korábbi bővítések esetén is képviselt, előbb a folyamatban lévő, korábbi bővítésekről szóló tárgyalásokat kell befejezni. Már csak azért is, mert természetesen
szolidárisak vagyunk Ukrajnával, mindig is elítéltük az orosz agressziót, és komoly támogatást adtunk anyagiakban, és humanitárius támogatást is adtunk, de ez nem változtat a tényen, hogy Ukrajna nem teljesíti az EU-s tárgyalásokhoz szükséges feltételeket, nem teljesítette a háború előtt sem,
legyen szó a nemzetiségekkel kapcsolatos ígéretekről vagy a koppenhágai kritériumokról vagy a korrupció helyzetéről – fogalmazott Gulyás Gergely.