– Az pedig, hogy Csintalan Sándor mint sértett volt a kegyelem legfőbb szorgalmazója, mutatja a legjobban, mennyire abszurd irányba ment el ez az ügy. Már ő is felismerte a tisztességtelen eljárás során született jogerős ítélet okozta helyzet képtelenségét és azt, hogy ez a három hazafi is már eleget szenvedett az eljárás alatt.
A megszabadulásért elismerés jár Csintalan Sándornak is, hogy személyes sérelmein felül tudott emelkedni. Ő is jelezte: maga sem hiszi, hogy ez a három személy lett volna az ellene elkövetett bűncselekmény tettese,
és azt is mondta, hogy ezek a családapák az elmúlt 15 évben már amúgy is elszenvedtek annyi szabadságkorlátozást, ami a kegyelemben részesítésüket alátámasztja – mondta az NJSZ vezetője.
Gaudi-Nagy Tamás felidézte, hatalmas és óriási társadalmi összefogás jött létre az elítéltek mellett, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mellett a Budaházy Bizottság az Igazságszolgáltatásért nevű civil társaság több mint kétszáz taggal, köztük neves közéleti személyekkel, jogászokkal, újságírókkal, művészekkel emelte fel a szavát az ügy kegyelmi megoldása érdekében.
Ismert, Novák Katalin áprilisban, a pápalátogatás alkalmából adott kegyelmet Budaházy Györgynek és a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akiknek az esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött. Szabadulása után Budaházy György a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott, ő egy olyan dologban kapott kegyelmet, amiért nem is kellett volna börtönbe kerülnie. – Az egész eljárás abszurd volt. Kegyelmet kaptunk, de nem kaptunk igazságot. Ügylezárást kaptunk, amiért hálásak is vagyunk, de nem érezzük kereknek az egészet. Ráadásul három vádlott-társunk ügye még függőben van, így amíg az nem zárul le, mi sem tudunk felszabadultan örülni a saját kegyelmünknek – mondta áprilisi szabadulása után Budaházy.
Borítókép: Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!