A Médiatanácshoz fordul a Mediaworks

A Mediaworks és más médiaszolgáltatók levélben kérik a Médiatanácsot, hogy szüntesse meg a Magyar Lapkiadók Egyesületével (MLE) fennálló, médiaigazgatási feladatok ellátására kötött közigazgatási szerződést. Korábban már több meghatározó médiavállalat és kiadó – így a Mediaworks is – jelezte, hogy kilép a lapkiadó egyesületből, miután annak elnöke és főtitkára önhatalmúlag, egyeztetés nélkül az MLE egésze nevében tiltakozott a szuverenitásvédelmi törvény ellen, sőt az államfőt is felszólították, hogy ne írja alá a jogszabályt.

2023. 12. 18. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mediaworks Hungary Zrt. és más médiaszolgáltatók – amelyek korábban már jelezték, hogy kilépnek a lapkiadó egyesületből – levélben fordulnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához, hogy mondja fel a Magyar Lapkiadók Egyesületével (MLE) fennálló médiaigazgatási feladatok ellátása tárgyában kötött közigazgatási szerződést.

A levél aláírói azzal indokolják a lépésüket, hogy „sajnálatos módon az elmúlt napokban az MLE elnöke és főtitkára az egyesület nevében – annak céljával és alapszabályával sem összeegyeztethető módon – a tagok és az elnökség tudta nélkül olyan politikai indíttatású állásfoglalást és az államfőnek címzett felszólítást adott ki, melyről előzőleg sem a tagokat, sem az elnökséget nem értesítették, véleményüket nem kérték ki.”  

Emlékezetes, hogy az MLE december 13-án hosszú közleményt tett közzé honlapján, amelyben sok más mellett az szerepel, hogy a szuverenitásvédelmi törvény az egyesület szerint szembemegy az alaptörvény szellemével, és alkalmas lehet arra, hogy veszélyeztesse, korlátozza a sajtószabadságot, megnehezítse a szerkesztőségek, újságírók munkáját. Ismert, a szuverenitásvédelmi törvény megalkotására azért volt szükség, mert a 2022. évi országgyűlési választásokat külföldről, a baloldalt több milliárd forintos kampánytámogatással segítve befolyásolták.

A levél megfogalmazói hangsúlyozzák, hogy az MLE elnöke és főtitkára által alkalmazott eljárásrend számukra teljes mértékben elfogadhatatlan, tekintettel arra, hogy az egyesület a tagjainak érdekképviseletét nem láthatja el oly módon, hogy a tagokkal való egyeztetésre nem kerül sor. Arra is emlékeztetnek, hogy 

az MLE szakmaiságába, eljárásrendjébe és hitelességébe vetett bizalom súlyosan megingott, ezért több tag is kilépett az egyesületből. Köztük az árbevételt, olvasottságot és látogatottságot tekintve kiemelkedően legnagyobb súlyú tag, a Mediaworks Hungary Zrt. A távozók között van a Magyar Demokrata hetilap kiadója, az Artamondo Kft., amely közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartja az eljárást, és az állásfoglalás nyilvános visszavonását követelte. A Képmás Magazin szintén megdöbbenésének adott hangot, követelve az egyeztetés nélkül kialakított szöveg visszavonását. A Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetője, Demeter Szilárd szintén bejelentette, hogy a PKÜ azonnali hatállyal kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, csakúgy, mint a Médiapiac.com. Hasonlóan cselekedett az Index.hu is, amely rögzítette: immár második alkalommal fordul elő, hogy az MLE vezetése megkerülte tagságát az állásfoglalások kiadásakor, ezért az Index a tagságát nem hosszabbítja meg.

A történtek miatt a levél aláírói szerint a sajtóetikai vétségek társszabályozás keretében történő kivizsgálása, független és objektív elbírálása a továbbiakban nem fogadható el egy olyan szakmainak immár csak álcázott egyesülettől, amely hathatósan bizonyította az elfogulatlan és szabálykövető eljárások lebonyolításában való alkalmatlanságát, illetve két vezetője magánakciója révén látványosan demonstrálta politikai egyoldalúságát is.  

Az előzményekhez tartozik, hogy a lapkiadó egyesület botránya miatt még múlt hét csütörtökön levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöke, valamint a Mediaworks Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója és tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese. A Liszkay Gábor, Kálmán Erika és Csermely Péter által aláírt levélben többek között az áll, hogy az MLE elnöke, Kovács Tibor és főtitkára, Havas Katalin az államfőhöz intézett állásfoglalásában és felszólításában szándékosan hamisan azt állítják, hogy a szuverenitásvédelmi törvénnyel szemben megfogalmazott kritika a Magyar Lapkiadók Egyesületének véleményét tükrözi. 

A KESMA és a Mediaworks vezetői szerint az MLE elnöke és főtitkára politikai akciót hajtottak végre, tényleges hatáskörüket messze túllépve jártak el, a köztársasági elnökhöz címzett levelük kizárólag az ő egyoldalú és elfogult magánvéleményüket tükrözi. Ezért kérték Novák Katalint, hogy az MLE két vezetőjének állásfoglalását ezen szempontok figyelembevételével értékelje. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.