Az igénylés felvételeiről elmondta, hogy értelemszerűen házastársak vehetik fel a támogatást, amennyiben pedig a vállalt gyermek nem születik meg, a hitelt vissza kell fizetni. Örökbefogadás esetén ugyanazok a szabályok érvényesek.
Jön a csok plusz, változnak a családtámogatások + videó
Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra mellett Csák János kulturális és innovációs miniszter ismertette a kormány döntéseit.

Izrael, EU-költségvetés, Krausz Ferenc kutatása
Gulyás Gergely közölte: a kormányülésen az általános biztonsági helyzetet is értékelték és az izraeli háborúról is szó volt. Beszámolt róla, hogy egyetértenek a ma elfogadott politikai nyilatkozattal a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról. A kormánytagok elítélik a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzésüket fejezik ki azokkal, akik elszenvedték a támadásokat, elvesztették hozzátartozójukat, szeretteiket.
Orbán Viktor miniszterelnök beszélt az izraeli miniszterelnökkel, Szijjártó Péter pedig az izraeli külügyminiszterrel. – Mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében, a cél az államok közötti háborúk megakadályozása, hogy a térségbeli országok is megőrizzék stabilitásukat, főként a migrációs országok – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Elvárásnak nevezte, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki legyen tekintettel az áldozatokra. A gyülekezési jogot illetően világos határ van, a terror melletti szimpátiatüntetéseket betiltották, ezekre a jövőben sem lesz lehetőség – szögezte le Gulyás Gergely.
A Gázában rekedt túszok kiszabadításáért mindent megtesznek, eddig több mint 400 embert hoztak haza.
Tizenöt magyar van jelenleg is Gázában, velük a kapcsolattartás folyamatos.
– Veszélyben, de épségben vannak, a kormány mindent megtesz azért, hogy mielőbb haza tudjanak jönni – mondta a miniszter.
Egy költségvetés-módosítási javaslatot tett le az asztalra az Európai Bizottság, ezt nem tudja támogatni a magyar kormány. Brüsszel több pénzt kér, egyrészt a migrációs paktum miatt, melyet a magyar fél elutasít, másrészt a brüsszeli bürokraták fizetésemelésére, amit megint csak nem támogat a magyar kormány. Ukrajna támogatását sem tartják ebben a formában indokoltak – ismertette Gulyás Gergely.
Csák János emlékeztetett: két honfitársunk is Nobel-díjat kapott idén. A kormány a mai ülésén jóváhagyta Krausz Ferenc kutatási programját, és döntött arról, hogy további 75 millió forintot szánnak a professzor orvostechnikai fejlesztéseire.
További Belföld híreink
Lengyel választások, Momentum, Gyurcsány
A magyar kormány tiszteletben tartja a lengyelországi választások eredményét, és gratulálnak a kormányalakító pártnak – szögezte le Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére. A miniszter úgy látja, üzenetértéke van, hogy a Momentum képviselői nem szavaztak a parlamentben ma elfogadott terrorellenes határozati javaslatra. Cseh Katalin közismert magyarellenes politikussal győzködte Brüsszelt, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós támogatásokat – emlékeztetett.
Gyurcsány Ferencékkel sosem volt közös ünnep – reagált a DK elnökének beszédére, amely szerint október 23. megszűnt közös nemzeti ünnepnek lenni. Felidézte: Gyurcsány Ferenc felesége nagyapjának része volt az 1956-os forradalom vérbe fojtásában, erről az unoka nem tehet, de arról igen, hogy még nem volt világos nyilatkozata ebben a témában. Azok után pedig végképp nem lehet közös ünnep, hogy Gyurcsány Ferenc szemeket lövetett ki – tette hozzá.
További Belföld híreink
Uniós elnökség, orosz kapcsolatok
Gulyás Gergely szerint elhalkultak azok az uniós hangok, amelyek megpróbálták Magyarország uniós elnökségét gáncsolni. – Egyszer volt erre kísérlet, de olyan közel van az időpont, hogy ennek sok esélye nem is lenne, és hazánkkal olyan tagállam ad elnökséget, ami már adott, és az egy sikeres időszak volt az unió életében, többek közt hosszú tárgyalás alatt lévő ügyeket is le lehetett zárni – emlékeztetett.
A magyar–orosz találkozóról elmondta: hazánknak világos álláspontja van az orosz–ukrán háborúról, ugyanakkor energiakitettségünk jelentős Oroszország felé, ezekről tárgyalt Orbán Viktor Putyinnal. – Az elsőben a tűzszünettel és béketárgyalásoknál nem jártunk sikerrel.
Hosszú távú háborúra rendezkedett be Oroszország, ami mind nekünk, mind Ukrajnának rossz hír
– közölte a miniszter, aki aláhúzta: Magyarország nemcsak az orosz–ukrán háború kapcsán szorgalmaz tűzszünetet, hanem Izrael kapcsán is. De itt nem államközi háborúról van szó, hanem egy terrorszervezet támadásáról Izrael állammal szemben – szögezte le.
További Belföld híreink
Kamatstop, Schengen bővítése
Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány novemberben tárgyal a kamatstopról, és akkor dönthetnek az intézkedés meghosszabbításáról.
Románia schengeni csatlakozásáról, az úzvölgyi temető gyalázásáról azt mondta: távol áll a jószomszédi viszonytól és az alapvető kegyeleti érzésektől is. – A magyar érdek a határon túl élő magyarokat is magába foglalja. Egymillió magyar él Erdélyben, az ő érdekük, hogy határellenőrzés nélkül járhassanak át a határon – mutatott rá a miniszter. Hozzáfűzte: a jószomszédi viszony nem csak szavakban kell hogy megnyilvánuljon. – Nekünk megfelelő eszközt kell alkalmazni, ha valamivel nem értünk egyet, és az nem Schengen akadályozása – szögezte le.
A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett a rendkívüli időponthoz illeszkedve rendkívüli vendégként kapott szót Csák János kulturális és innovációs miniszter.
További Belföld híreink
Borítókép: Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!