Lázár János: a magyar társadalom hetven-nyolcvan százaléka elutasítja Ukrajna EU-s csatlakozását

Lázár János szerint Ukrajna nincs felkészülve erre a kihívásra, ezt pedig itt, a magyar-ukrán határ közelségében élők pontosan értik és látják.

Forrás: MTI2023. 12. 07. 21:51
Borítókép: Lázár János (Forrás: Facebook)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Ukrajna olyan jogú tagja lenne az Európai Uniónak, mint Magyarország, akkor valamiféle probléma lenne az EU-val – hangoztatta Lázár János, majd hozzátette, a szomszédos állam számos csatlakozási feltételnek nem felel meg, olyanoknak, amiknek Magyarországnak korábban meg kellett felelnie.

Jelezte, nem tudjuk elkerülni, hogy  legkésőbb jövő tavasszal véleményt mondjunk arról, a közeljövőben legyen-e tagjelölt, vagy később teljes jogú EU-tagország Ukrajna, ennek minden politikai és gazdasági következményével együtt.

Ez nagyon fontos és egyáltalán nem könnyű feladat, számos geopolitikai, társadalmi és gazdasági kérdésről kell ezzel kapcsolatban döntenie a kormánynak és politikai közösségének, valamint ezen még gondolkodni kell Brüsszelben és Budapesten is 

– hangoztatta a miniszter. Lázár János emlékeztetett, a kormány legfontosabb célja az volt, hogy az ország kimaradjon az orosz-ukrán háborúból, a fegyveres konfliktus lezárását követően pedig a véges erőforrásokat úgy használja fel, hogy ezek újra gazdasági előnyt jelentsenek, így ismét erősödjön Magyarország.

A jövő dilemmái, hogyan alakuljon a szomszédságpolitika, milyen legyen a viszony a két ország között, milyen legyen Magyarország geopolitikai állásfoglalása Kelet és Nyugat között; ezek nagyon nehéz kérdések

– mondta a kormánypárti politikus. Lázár János úgy fogalmazott, a veszélyek korát éljük, a 2010-es évekhez képest jelentősen romlottak a gazdasági körülmények, és úgy tűnik, a 2020-as évek nehezek lesznek. Arra azonban alkalmas idők járnak a miniszter szerint, hogy a maradék energiával, pénzzel és erőforrással racionálisabban gazdálkodjunk, jobban megtervezzük az ország fejlesztését, például azt, hogy két-három év múlva milyen beruházások induljanak el ebben a térségben.

A miniszter a nemzeti konzultáció kapcsán kifejtette, a kérdőív több mint hivatkozási pont, alap a kormánynak, amely az élet számos kérdésében vár választ, valamint kér támogatást és megerősítést a magyar emberektől.

Úgy vélekedett, hogy a konzultáció nem adatbázis-építésről szól, nem politikai fogás minden választás előtt vagy a választók felhergelése a szavazásra, hanem az EU-val szembeni csata közben a választópolgároktól érkező visszajelzés a támogatottság mértékéről. Rámutatott: meg kell tudni szólítani olyan ellenzéki választókat is, akik pártpolitikai alapon ugyan nem értenek egyet a kormánnyal, de számos más például szuverenitási kérdésben ugyanaz a véleményük.

Borítókép: Lázár János (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.