A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.
Amint arról már lapunk is beszámolt, korábban valótlan rendszámokkal is üzleteltek ismeretlenek az állam létét tagadó összeesküvéselmélet-hívőket kihasználva. Negyvenezer forintért készítenek egyedi azonosító jeleket a hivatalos magyar rendszámok helyett, csakhogy ez bűncselekmény, amiért akár öt évet is lehet kapni. Mindez azonban nem zavarja azokat, akik abban hisznek, hogy a magyar állam nem is létezik, hiszen az UCC (Amerikai kereskedelmi egyezmény) szerint Magyarország csak Amerikában bejegyzett cég.
40 000 forintért, azaz a szerintük nem létező Magyarország nevű köztársaság hivatalos pénzneméért cserébe árulnak egyedi, a magyar hatóságok által el nem ismert rendszámtáblát a szektatagoknak kiküldött e-mailben. Természetesen a rászedett áldozatok azt hiszik, ezáltal majd nem vonatkoznak rájuk a magyar jogszabályok a közutakon, sőt a kötelező biztosítás és a gépjárműadó alól is mentesülnek […] a jó magyar forintért a rendszámtáblához még egy kamuforgalmit is adnak
– olvasható a rendőrségi körökben népszerű Zsaruellátó nevű Facebook-csoport egyik bejegyzésében. Az írás szerzője felhívja a figyelmet, hogy a nem hivatalos egyedi azonosítókat, forgalmikat pénzért árusítók neve saját biztonságuk érdekében sehol nincs feltüntetve, csak e-mailekben kommunikálnak a lehetséges vevőkkel. Amennyiben előleget is hajlandók fizetni az állam létét tagadó összeesküvéselmélet-hívők, akkor további rendszámtáblákat is kisorsolnak köztük a „Magyar Köztársaság Közigazgatási Hivatal”, „Gépjárműcsoport” elnevezésű kamuhivatalok nevében tevékenykedők.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!