Novák Katalin vármegyekörútja újabb állomására érkezett

Ezúttal Békésbe látogatott a köztársasági elnök.

2024. 01. 23. 21:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb vármegyébe látogatott Novák Katalin köztársasági elnök: ezúttal Békésbe utazott – adta hírül a magyar államfő a közösségi oldalán. Mint emlékeztetett, beiktatásakor megígérte, hogy ellátogat hazánk valamennyi vármegyéjébe, idén először a Viharsarok került sorra.

Novák Katalin hozzátette: a Gyulai Várszínházban kezdődött a békési vármegye-látogatás, ahol Edward Albeetől nézte meg A három magas nőt. Remek előadás volt – értékelt. 

Mint írta, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő is elkísérte az előadásra, akinek holnap fontos feladata lesz Gyulán.

„Jó volt beszélgetni a színészekkel és a gyulaiakkal” – zárta a bejegyzését a köztársasági elnök.

 

Minden vármegyét felkeres

Ahogy arról lapunk beszámolt, tavaly a köztársasági elnök Nógrád vármegyei vizitjén fiatal tehetségekkel, szakmunkásokkal, helyi vállalkozókkal és hátrányos helyzetű cigány családokkal is találkozott, de a palóc hagyományok is a középpontban voltak. Erre az időre a Sándor-palotai munkavégzés is átköltözött Nógrádba, Alsópeténybe, ahol a vármegye vezetőivel áttekintették a térség helyzetét, de diplomáciai találkozót is tartottak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a köztársasági elnök járt Nyíregyházán, Csengeren, Csengersimán, Nyírbátorban, Vásárosnaményban, Tiszaadonyban, Mátészalkán és Kékcsén is, melyről egy videóban számolt be.

Somogy vármegyei látogatásának első napján, a somogyi vármegyeszékhely Életfa-ünnepségén Novák Katalin családok előtt a gyermekvállalással járó felelősségről beszélt. Mint azt megírtuk, ez nemcsak boldogságról, vidámságról, könnyű napokról szól, hanem nehézségekkel, problémákkal, kihívásokkal is jár, amelyekkel szembe kell nézni. Kitért arra:

Nekem háromszor adatott meg a gyermekáldás öröme és csodája, a nőknek ezzel olyan privilégiumot adott az Úristen, amit semmiért nem adnék, amiért hálásak lehetünk.

A köztársasági elnök köszönetet mondott a gyermekek körüli feladatok elvégzésében egyre aktívabb apáknak, és elismerően szólt a nagyszülőkről, dédszülőkről, családtagokról, akik ugyancsak segítenek a gyerekekkel összefüggő teendők ellátásában.

Az újabb állomáson, Bács-Kiskun vármegyében az államfő Szemereyné Pataki Klaudiával, Kecskemét polgármesterével találkozott. Ezt követően elmondta, hogy a vármegye helyzetéről, lehetőségeiről és kihívásairól egyeztettek. Beszéltek a paksi beruházásról, az iparosodásról és a mezőgazdaságról is, amely a jövőben nagyon komoly területfejlesztési feladatokat ró a megye minden részére. A kecskeméti Katona József Színházban még a Meseautóba is beült, valamint a térség egyik meghatározó, magyar tulajdonban lévő, 1300 munkahelyet biztosító vállalata, az Univer Product Zrt. hetényegyházi üzemét kereste fel.

 

 

Borítókép: Novák Katalin szelfizik (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.