Némileg keletebbre fog esni a csomópontja annak a szakasznak, amely a 48-as főúttól a Diószegi és a Monostorpályi utak irányába indul. Ez a környékbeliek számára egy újabb becsatlakozási lehetőséget biztosít, és ennek része a Csárda utca hiányzó egy kilométeres szakaszának befejezése is. Az utolsó szakasz a 47-es főútig tart majd. A polgármester kiemelte, ez nem a 47-es utat érintő csomópontot takarja, hiszen az szintén az ÉKM programjában valósul meg a jövőben.
Hatalmas lakóterülettel bővülhet Debrecen keleti része
A polgármester beszélt arról is, hogy
az összességében 11 és fél kilométeres, kétsávos szakaszon csapadékvíz-elvezetést és közvilágítást is kiépítenek, valamint hat új közúti csomópont is létrejön, melyből az egyik egy országos főutat, valamint egy vasutat keresztező híd lesz.
Megemlítette a Létai út teljes körű felújítását, mely csapadékvíz-elvezetést és egy kerékpárút kiépítését is magában foglalja, valamint korszerűsítik a Lahner utcát. Emellett ide kötődik a Hétvezér utca megújítása és az Árpád tér átépítése is.
A víziközműinfrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatban elmondta, a 9-es főgyűjtő egy 30 kilométeres szennyvízvezeték lesz, amely a 471-es úttól a Déli Gazdasági Övezet érintésével a szennyvíztelepig húzódik majd. Mindez 1200 hektárnyi potenciális lakóterület kiszolgálását teszi lehetővé.
Papp László úgy véli, ezen fejlesztések egészen biztosan megváltoztatják a keleti városrészben lakók vagy az oda költözni vágyók életét.
Szót ejtett a bánki szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztéséről is. Mint mondta, ez Bánk esetében kulcskérdést jelent, hiszen a városrész amiatt nem tud fejlődni, mert a víziközművek szempontjából nincs megfelelően kiszolgálva.
Várják az ajánlatokat Debrecen keleti városrészének fejlesztésének megvalósítására
A szennyvízgyűjtő mentén
az ivóvízhálózatot is kiépítik a keleti részben, ezt egy 18 kilométer hosszúságú gerincvezeték fogja biztosítani, mely 1900 hektárnyi jövőbeli lakóövezetet képes ellátni.
A polgármester tudatta, a nagy léptékű tervcsomagra való felhívás megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, a tervezőnek 420 nap áll rendelkezésére a munkára. A beruházás része a növekedéshez elengedhetetlen 4-es számú vízműtelep és vízbázis fejlesztése is. Ezáltal bekapcsolhatóvá válik Debrecen vízhálózatába Sámsonkert debreceni része, a Bozzay-telep, Pac, a Bayk András-kert, a Bicó István-kert és az Ungvárikert, valamint rendezhető lesz Meggyes és a Kondoroskert közműkiszolgálása is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!