Érdemes a legfontosabb kérdéskörrel kezdeni az elemzést, azaz Magyar Péter ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját vizsgálni.
A politikussá avanzsált ügyvéd az első hetekben szembetűnően kerülte a háborús tematikát, nem hallottunk tőle állásfoglalást az ügyben.
Háborús nyilatkozatok
A múlt héten viszont, miután a Magyar Nemzet részletesen írt Magyar baloldali, globalista hátteréről és támogatói valódi céljairól, illetve kormánypárti politikusok is a háborúpártiságáról beszéltek, a csütörtöki Kormányinfó előtt a közösségi oldalán igyekezett cáfolni mindezt. A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott:
Nem vagyok háborúpárti. Fontosnak tartom, hogy Magyarország és egész Európa kimaradjon a háborúból. Nem támogatom fegyverek szállítását Magyarországon keresztül. Fontosnak tartom, hogy a nagyhatalmak mielőbb tárgyalóasztalhoz üljenek, hogy a két éve tartó vérontás végre lezárható legyen.
Ezt követően pénteken a Klubrádióban erős kijelentéseket tett, bírálva Ukrajnát, amely szerinte „semmiben nem felel meg az európai uniós értékeknek, előírásoknak”, sőt azt is elmondta, hogy az ukrán földek jelentős része már különböző nyugat-európai konszerneknél és oligarcháknál van, egyébként amerikai befolyás alatt. Magyar még arra is utalt, hogy amerikai rakétákat telepítettek északkeleti szomszédunkban.
Ezek utána balliberális sajtó valósággal „leszedte a keresztvizet” róla, azzal vádolva Magyart, hogy a kormánypártok narratíváját visszhangozza, sőt, orosz propagandát folytat.
Hűségeskü a megbízóknak
Másfél nap gondolkodási idő után vasárnap ismét közzétett egy posztot, „még egyszer a háborúról” címmel, amiben már nyoma sem volt a nyugati háborús politika bírálatának. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt nem az álláspontjában rövid idő alatt bekövetkezett változásról van szó, hanem arról, hogy a globalista megbízókat meg kellett nyugtatnia, a korábbi nyilatkozatai csupán a jobboldali és a háborút egyébként szintén többségében elutasító baloldali és bizonytalan szavazótábornak szóltak, az egész nem volt más, mint politikai marketing. A vasárnapi posztban már szó sincs arról, hogy Magyarországon keresztül ne szállíthassanak fegyvereket Ukrajnába. Ehelyett keményen támadta a magyar kormány békepárti politikáját, kijelentette, hogy a háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója. „Tűzszünet és béke nem Facebook-posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.”
Ez a poszt egyfajta hűségeskünek is tekinthető Magyar Péter részéről a támogatói előtt, ami arról szól, hogy a globalista baloldal embereként a háborúpárti politikát követné, ha kormányzati pozícióba kerülne. Közben azonban a döntő többségében békepárti magyar társadalmat nem szeretné maga ellen hangolni a júniusi választások előtt.
Rajong Magyarért az ukrán globalista sajtó
Az sem meglepő, hogy az amerikai pénzből finanszírozott ukrán sajtóorgánumok rajonganak Magyarért, aki szerintük a békepárti Orbán Viktor kihívója. A Bennfentes nevű portálon jelent meg a napokban, hogy a Radio Svoboda, vagyis az USA kongresszusa által pénzelt Szabad Európa rádió ukrán propagandaoldala valóságos dicshimnuszt zengett Magyar Péterről a szombati tüntetés kapcsán, hősként ünnepelték, aki szembeszáll végre Orbán Viktorral. De az Ukrajinszka Pravda is hasonló szellemben tudósított a demonstrációról. Magyar Péterben a következetesen békepárti Orbán Viktor kihívóját látják. Az ukrán propaganda megállapítása szerint Ukrajnának kedvező Magyar feltűnése, mert belpolitikai gondot okoz Orbánnak, akinek így kevesebb ereje és ideje marad „geopolitikára”, vagyis a tűzszünet és a béketárgyalás követelésére.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!