A minap Magyar Pétert a bíróságra kísérő Bárándy Péter 2002 és 2004 között a Medgyessy Péter vezette MSZP–SZDSZ igazságügyi minisztere volt. Bárándy az SZDSZ-nél is jól feküdt, hiszen a liberális párt 2005-ben Bárándy Pétert is el tudta volna képzelni köztársasági elnöknek, olyannyira, hogy a sikertelen első forduló után Magyar Bálint Bárándy Péter jelölését indítványozta, de a szocialistákat kötötte a párt elnökjelölt-állító kongresszusuk Szili Katalin indításáról szóló határozata.
Érdekesség, hogy Bárándy Péter államfőjelöltsége ellen számos női érdekvédő szervezet tiltakozott, mondván az egykori igazságügyi miniszter számos alkalommal adta jelét a nők emberi jogai iránti érzéketlenségének. A nyílt levelet is közzétévő szervezetek többek között azt vetették Bárándy szemére, hogy ő „akadályozta meg, hogy a családon belüli erőszakkal szembeni állami fellépés stratégiájába bekerüljenek az áldozatok védelméhez szükséges, hiányzó büntető törvénykönyvi módosítások (a fenyegető zaklatás és a családon belüli erőszak általános tilalma). Vezetése alatt szabotálta el az igazságügyi minisztérium a tanúvédelmi és a soron kívüliségre vonatkozó szabályok megalkotását.”. Mindemellett azt is kifogásolták, hogy – ahogy fogalmaztak – „Bárándy nemegyszer igen kétértelmű módon nyilatkozott a családon belüli erőszak állítólagos elfogadottságáról. Nem a nők és gyerekek százezrei elleni fizikai és szexuális erőszakot, lelki terrort nevezte veszélyesnek, hanem a nők emberi jogaiért küzdő szervezetek célkitűzéseit. Bárándy nyilatkozatai rendszeresen tanúságot adtak a családon belüli erőszak természetrajzára vonatkozó alapvető ismeretek hiányáról, s minisztersége idején kerültek fel az igazságügyi minisztérium honlapjára a családon belüli erőszak veszélyességét bagatellizáló más dilettáns állásfoglalások is.”