Főtájépítész vagy mifene

Miért kéne meglepődnünk azon, hogy Karácsony Gergely jobbkeze, Bardóczi Sándor majd egy évig úgy neveztette magát főtájépítésznek, hogy hivatalosan nem volt az? (Lapunk közérdekű adatigénylése nyomán derült ki, hogy Sándorunkat csupán 2020. november elsejével nevezték ki a budapesti várostervezési főosztály tájépítészeti osztályának vezetőjévé. Ám ő már megelőzően a főtájépítész titulust használta. Ez volt a mániája.) Aki nem itt él, nem követi a budapesti híreket, nem olvassa Gergely úr napi győzelmi jelentéseit az újabb méhlegelők, darázsgarázsok, mentőmentesítő karók átadásáról, az talán meghökkenhet effajta trehányságon. Mi viszont, akik balszerencsénkre 2019 után is itt maradtunk kísérleti nyúlnak e jobb sorsra érdemes városban, s nap nap után elszenvedjük, hogyan pukkantja le azt egy bárgyún vigyorgó, képességtelen slepp, már csöppet sem lepődünk meg ilyen apróságokon.
Főtájépítésznek hívatta magát Bardóczi Sándor? Na és? Caligula római császár kedvenc lovából, Incitatusból meg szenátor lett, sőt kis híján konzul, s elefántcsont vályúból abrakolt. A lakomákon a szenátoroknak kellett etetniük.

Ehhez képest a főtájépítészkedés kedves kis hóbort. Karácsony pedig főpolgármesternek hívatja magát, az se kutya.

További A Helyzet híreink

Hónapokig jogosulatlanul használta a főtájépítész címet Bardóczi Sándor

Felőlem Napóleonnak is hívathatja magát Bardóczi Sándor, csak dolgozna végre. Ehelyett mit csinál? Nyilatkozik fűnek-fának, szelfizget, bólogat és hülyébbnél hülyébb ötletekkel áll elő. Pont, mint a főnöke, a biciklis manöken. Budapest meg helyenként úgy fest, mint egy ukrán város, amelyen épp átment a front. Szutyok, szemét, derékig érő susnya, drogosok és hajléktalanok ott, ahol néhány éve még rend és tisztaság volt. Mindeközben a két elkövető, Gergely és Sándor kánonban mesélik, milyen jól halad Budapest zöldítése. Lám a Városháza parkolója mellé is milyen ügyesen odatoltak néhány dézsányi kórót. Egyem a zúzájukat!
Bardóczi elsőként támogatta a méhlegelők „létrehozását”. Nem kizárt, talán épp az ő kobakjából pattant ki a korszakalkotó ötlet. Csupán azt nem értem, mit kellett azokon létrehozni?

A méhlegelők lényege éppen az volt, hogy Bardócziék hónapokig a közterekre se bagóztak, nem nyírták, nem gyomlálták, nem öntözték a füvet, így merő dudva lett az egész.

Igaz, a méhek messziről kerülték, de a városlakók és ölebeik legalább összeszedhettek ott néhány toklászt. Ahol az elhanyagolás: „létrehozás”, ott a hülye ötletelés is becézhető főtájépítészetnek.
Budapest XVII. kerületében is nagy népszerűségre tett szert Sándor. A rákoscsabaiak tiltakozása dacára „erdősítésbe” kezdett egy mezőn, amelyen a helyiek addig kutyát sétáltattak, sárkányt röptettek. Ám Bardóczi volt az erősebb, dafke megcsinálta. Azaz csak majdnem. Ugyanis a kihelyezett facsemeték – öntözés híján – hamar elszáradtak. Csak az azokat körbevevő csirkehálók maradtak, amelyekbe szegény kutyák azóta is rendszeresen beleakadnak: tudniillik a derékig érő gazban nehéz észrevenni a csapdákat. Kell egy főtájépítész, na!

Állítólag a birkalegelők ötletét is Sándorunk jegyzi. Birkákat vezényelt volna némely kaszálóra, hogy kertészek helyett ők nyírják a füvet.

(A kirúgott kertészek napidíjából, gondolom, újabb tanácsadókat lehetett volna fölfogadni az örökké tanácstalan, rakás szerencsétlenség Karigerinek az eddigi negyvenakárhány mellé.) Birkákról azóta nem érkezett hír, hacsak annyi nem, hogy némely baloldali közvélemény-kutató cég szerint a fővárost lepukkantó, csődközelbe taszajtó Gergelynek még egy ilyen ötesztendős etap után is akadnak rajongói.
Minden városnak olyan vezetője és főtájépítésze van, amilyet megérdemel. Ha Budapestnek újra Incitatus kell, akkor majd szedje utána a lócitromot!