– Óvatosnak kell lenni, amikor erről beszélünk. Nehéz felmérni egy ilyen találkozó hatását. Magyarországnak tudnia kell a helyét és a súlyát, ma azonban az a helyzet, hogy nincsen párbeszéd, ami nélkül nehéz elképzelni, hogyan mozdulunk el a béke irányába – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban, értékelve a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel történt keddi találkozóját. A miniszterelnök elmondta, hogy
Európa többet tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljunk el, mert az magától nem jön el.
Morális nyomás
– Egyetlen dolgot teszek: elmegyek azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, amelyek Magyarországra is veszélyesek.
Tudunk jó eszköz lenni a békét akaró emberek kezében, hogy egy hosszú úton elindítsuk a feleket, aminek a vége tűzszünet és béketárgyalás lehet
– tette hozzá. Mint jelezte, sajnos még csak a békéhez vezető út első lépéseit tudjuk megtenni.
A miniszterelnök elmondta: miután Európa úgy döntött, hogy bevonódik ebbe a háborúba, ezért a háborúról készült felmérések is a háború részei, tehát manipuláltak. A kormányfő szerint van egy morális nyomás az embereken, hiszen Európa a békéről szól, az emberek úgy érzik, túlságosan sokat várunk Amerikára azért, hogy megteremtse a békét. A miniszterelnök azt is tapasztalta, hogy az emberek aggódnak a háború gazdasági hatása miatt.
Ha elküldjük a pénzt a frontvonalra, hogy lesz itt gazdasági növekedés? Hogy fogunk ebből az európai gazdasági helyzetből kilábalni?
– tette fel a kérdést Orbán Viktor. Hozzátette:
a béke morálisan is helyes lépés lenne, másfelől a béke sikeressé tenné Európát.
Hazafiak Európáért
A Patrióták Európáért uniós pártcsalád megalapításával kapcsolatban elmondta: hétfőn lesz alakuló ülés, ahol összegyűlnek azok a pártok, amelyek már tudják, hogy csatlakozni fognak, de ezt még nem jelentették be.
– Nem most történik meg, hanem a hétfői napon, akkor lesz egy listánk, s majd láthatják, hogy nem a levegőbe beszéltem – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök elmondta, hogy nincs olyan kormányfő Európában, aki ne cserélne most vele. Jelezte, hogy nehéz a kormányzó erők helyzete Németországban és Franciaországban egyaránt.
Nem volt még példa arra, hogy Franciaországban a jobboldal át tudja törni azt a kordont, amiben elzárták, és megnyerjen egy parlamenti választást. Egy olyan jelentőségű esemény történik, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre
– értékelte a francia választásokat a miniszterelnök. Kiemelte, hogy Marine le Pen pártja az egész európai parlament legnagyobb nemzeti pártcsoportja lett.