Kilencvenegy éves hölgyet rabolt ki saját otthonában egy nő

A gátlástalan rablót elfogta az illetékes hatóság.

Forrás: Szoljon2024. 07. 20. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy kis vizet szeretett volna kérni – ezzel az ürüggyel lépett be a 91 éves idős jászladányi hölgy otthonába egy helyi nő – közölte a Szoljon.

Végül a helyszínről egy kézitáskával távozott. A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt indítványozta a letartóztatását

– írta a lap.

A nőt több esettel is összefüggésbe hozták: a megalapozott gyanú szerint július elején két házba besurranva lopott el telefont, karórát, hangfalat és táblagépet, majd néhány héttel később egy délelőtt megjelent egy 91 éves – mozogni csak járókeret segítségével képes, egészségi állapota miatt gondozásra szoruló, ezért a bűncselekmény elhárítására csak korlátozottan képes – hölgy jászladányi családi házánál.

 

Beférkőzött, majd az idős hölgy felé ütött

– A nő az udvarra ment be azzal az ürüggyel, hogy vizet szeretne kérni, majd azt állítva, hogy az udvari víz nem elég hideg, bement a sértett lakásába is, ahonnan az idős hölgy felszólítása ellenére sem távozott. Az egyik szobából magához vette a hölgy kézitáskáját, a benne lévő tárgyakat a földre szórta. A sértett a nő felé ütött, aki megfogta az idős hölgy kezét és megszorította, majd a táskával együtt a helyszínről elment 
– közölte Lánczi Rajmund, a Szolnoki Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivője.

A közleményből kiderült, a nő még aznap a délutáni órákban visszament a sértett házához, ahol kérte, hogy engedjék be, mert hozta az ebédjét, és a táskát is vissza akarja adni. Miután az idős néni a nőt a lakásába nem engedte be, a gyanúsított a ház bejárata melletti ablakról a szúnyoghálót letépte, majd megpróbált az ablakon keresztül bemászni, ám ez sem sikerült.

A járási ügyészség azért indítványozta a munka nélküli nő letartóztatását – aki ellen vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt további két büntetőeljárás van folyamatban –, mert a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye, továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását elrendelte, a döntés ellen a gyanúsított fellebbezett.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.