A határon túli magyar közösség nemzeti identitása a XXI. század második évtizedének derekán is meghatározó, a kutatási eredmények ugyanakkor megerősítik, hogy Felvidéken előrehaladottabb az asszimiláció – mutatott rá a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) friss felmérése. Mint írták, a közösségek fennmaradásának szempontjából létfontosságú anyanyelvi iskolaválasztás a szülői döntésekben is hangsúlyos, a közép- és felsőfokú oktatásban viszont már jóval kevesebben tanulnak magyar anyanyelven. A vallási identitásról elmondható, hogy bár a válaszadók elsöprő többsége mindhárom régióban továbbra is kötődik valamelyik keresztény felekezethez, a legnépesebb csoportot a „maguk módján” vallásosak alkotják.
Szilárd magyar identitás jellemzi a külhoni közösségeket
A tanulmány megállapította: a nemzeti identitás a nemzeti közösséghez való, nem kézzelfogható kapcsolódást jelenti, de nem pusztán a valahová tartozás értelmében nyilvánul meg, hanem a mindennapok gyakorlatában, a családi életet alakító döntésekben, például a gyermekek oktatási nyelvének megválasztásában is. A nemzeti – és a külhoni magyar közösségek esetében ahhoz szorosan kapcsolódó vallási – identitás ennek megfelelően nem pusztán elméleti kategória, hanem olyan valóság, amely a közösségek jövőképét és életerejét döntően befolyásolja.
A KINCS hangsúlyozta: a kutatás eredményei megerősítik azt a vélekedést, hogy
a magyar identitás és annak továbbadása, valamint a magyar közösséghez való tartozás, illetve a magyar nemzeti hagyományok és szokások ápolása kifejezetten fontos a külhoni magyar közösségeknek.
Erdélyben és különösen a Vajdaságban a válaszadók a magyar identitás továbbadásának fontosságát hangsúlyozzák első helyen, Felvidéken kiegyenlítettebb értékekkel lehet találkozni.
Tisztelik a hagyományokat is
Ahogy az anyaországban is fontos a nemzeti identitás, úgy Erdélyben is a válaszadók 86 százaléka számára teljes mértékben vagy inkább fontos a magyar identitás továbbadása, míg a saját magyar identitásáról 82, a magyar közösséghez való tartozásról 78 százalékuk nyilatkozott hasonlóképpen. Felvidéken a magyar identitás továbbadása a válaszadók 74 százaléka, saját magyarsága háromnegyedük számára fontos, míg a magyar közösséghez tartozásról tízből hét megkérdezett vélekedett ekként. Az egyes kérdések közötti legnagyobb eltérés a Vajdaságban mutatkozik, ahol a magyar identitás továbbadása tízből több mint kilenc válaszadónak (89 százalék), a saját magyar identitása 78 százaléknak, a magyar közösséghez tartozás szintén 70 százaléknak fontos.
A hagyományok tisztelete, a szokások megőrzése is hasonló arányokat mutat, ami mindhárom régióban a megkérdezettek mintegy nyolctizede számára inkább vagy teljes mértékben fontos.
Magyar a magyarral házasodik
A házasságok többségében a házastárs is magyar nemzetiségű. Mindhárom vizsgált régióban a házasságban élő válaszadók túlnyomó többségének házastársa szintén magyar nemzetiségű: a Vajdaságban a megkérdezettek 94, Erdélyben 94 százaléka nyilatkozott úgy, hogy házastársával megegyezik a nemzetisége. Ebből a szempontból az asszimiláció által fokozottan érintett Felvidéken találkozhatunk valamennyivel alacsonyabb értékkel, de a házas válaszadók 86 százalékának itt is sajátjával egyező nemzetiségű a házastársa.
Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a közös nemzetiség mennyire fontos feltétele a jó házasságnak. Erdélyben és Felvidéken a válaszadók mintegy fele (45 és 48 százaléka) állítja, hogy a közös nemzetiségi hovatartozás inkább vagy teljes mértékben fontos a jó házassághoz, a Vajdaságban harmaduk (32 százalék) vélekedik ugyanígy.
