Alaposan ki kell nyitnia a pénztárcát annak, aki meg akar szabadulni a darazsaktól

Így lehet felkészülni az egyre nagyobb darázsinvázióra.

2024. 08. 02. 6:47
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az elmúlt két-három évben nem kedvezett olyan mértékben az időjárás a darazsaknak, hogy tömegesen elszaporodjanak Magyarországon, ezt abból is lehetett érzékelni, hogy több volt a szúnyog és a csapadék is – tájékoztatta az Agrárszektort Kovács Tamás, a Nova-Tox Profi Kft. ügyvezető igazgatója. 2024-ben azonban közel három héttel hamarabb jött a nagy meleg, az erős és tartós kánikula, a természet pedig váratlanul beindult, a mezőgazdaságban is majd három héttel előrébb kellett hozni az aratást, betakarítást és a barackosokban is kényszeredett, gyors szüretre volt szükség.

Mindezek a feltételek, illetve az időjárás összességében nagyon kedveznek a darazsaknak. A tartós, nagy meleg, időszakos csapadékkal és rovarokban, valamint gyümölcsökben gazdag élelemforrással, igazi Kánaán a rovarok és szaporodásuk számára

– közölte a szakember. 

Hozzátette, amennyiben ez a felmelegedés és az idő előtti tartós meleg lesz mostantól a jellemző, számítani kell a darazsak nagyobb számú megjelenésére. Az enyhe tél következtében ugyanis több megtermékenyített királynő tud áttelelni és mivel hamarabb indul be a tavaszi melegedés gyorsabban is tudnak felszaporodni a darazsak. A 2024-es évben a darazsak tömeges megjelenése is majd egy hónappal előbb figyelhető meg. Jelen helyzet eléggé aggasztó, mert így viszont augusztus végére ez akár kritikus mértékre eszkalálódhat.

– Önmagában a darazsak jelenléte nem feltétlen utal arra, hogy a környezetünkben darázsfészek vagy fészkek vannak – mondta a szakértő. A darazsak ugyanis hatalmas távolságokat repülnek be élelem- és folyadékszerzés céljából, ám ezeket a több kilométeres távokat nem egyben repülik le, hanem kedvező helyeken megállnak, pihennek, hűsölnek. Ezért figyelhető meg akár csoportos gyülekezés az épület falán, eresz alatti részeken, gerendavégeken. Ha van egy sűrű növényzet, akkor abba is szívesen beülnek hűsölni a nagy melegben, mivel a növénynek van kipárolgása, ami hőt von el, és így kellemesebb a klímája. Ezekkel a jelenségekkel sajnos nem lehet mit kezdeni, mivel a rovarirtó szerek nem tartják távol a darazsakat.

Kiemelte, a hagyományos lakossági készítmények alkalmasak lehetnek a látható kisebb fészkek irtására, de a rejtett fészkeket már nem lehet megoldani velük, ezekben az esetekben mindenképpen szakembert kell hívni.

A Magyarországon megjelenő nem honos darázsfajok térnyerése rövid távon még nem mutat problémát – jelezte Kovács Tamás. Hozzátette, hosszú távon viszont a közép-európai rovarfaunában komoly veszélyforrást jelentenek a darazsak, mivel ragadozó rovarok és nincs természetes ellenségük, mindezek és a táplálékban gazdag környezet miatt pár éven belül akár tömegesen is elszaporodhatnak.

A darázsirtás ára 25 ezer forinttól 150 ezer forintig is terjedhet. Az árak meghatározója a kiszállási távolság, a fészek elhelyezkedése és a kezelendő terület, illetve felület nagysága, ugyanakkor a darázs fajtája nem árbefolyásoló tényező a szakemberek számára

– hangsúlyozta Kovács Tamás.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.