Besült a mutatvány
Mint lapunk már beszámolt róla, még az első fővárosi közösségi költségvetés ötletbörzéjén volt nyertes projekt a Budapest-szerte létesülő közvécék témája. Igazából mindössze hármat sikerült három év alatt megvalósítani, az utolsó kettőnek is – már a módosított időpont után – tavaly tavasszal üzembe kellett volna állnia, ami csak mostanra, az önkormányzati választás hajrájára sikerült. A „példamutató közvécék” elnevezésű illemhelyek első, Blaha Lujza téri pavilonja sem lett sikertörténet:
a ritkán takarított nyilvános illemhely rövid idő alatt prostituáltak és drogosok kedvelt búvóhelyévé avanzsált.
Az öntisztító mechanizmussal ellátott köztéri illemhelyeket a II. János Pál pápa téren és Zugló vasútállomásnál helyezték el, ám a „példamutató vécék” már fél éve működésképtelenül ott álltak.
Az első, Karácsony Gergely nevével fémjelzett közvécé-mintapéldányt a Blaha Lujza téren helyezte el a főváros, átadáskor maga a főpolgármester is büszkén szelfizett az acélbódéval. A büszkeség nem tartott sokáig, ugyanis az őrizetlen, automata közvécé sajátos funkciókat kapott: a prostituáltak és a drogfogyasztók hamar kisajátították maguknak.
A tisztasága is hagy kívánnivalót maga után, kosz és mocsok lepte el, még a pelenkázót is kocsmaasztalnak használták a betérők. Láthatóan a takarítás is gyakran elmarad a főváros részéről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!