Dorka bénulással küzd, másfél éve nem jár suliba és idén szeptemberben se tud még menni – olvasható a KórházSuli közösségi oldalán. A kislányt a kórházsuli egyik önkéntese is segíti a gyógyulásban, aki nagyon alaposan és hozzáértően mondja el az anyagot. De nem ő az egyetlen, aki nem tudott visszaülni az iskolapadba. Magyarországon évente több ezer gyerek marad ki hónapokon vagy akár áveken át az iskolából valamilyen betegség miatt.
Ezek a gyerekek kezelésekre járnak, küzdenek a gyógyulásért, ám sokan közülük annyit hiányoznak, hogy osztályozóvizsgát kell tenniük, mások évismétlésre kényszerülnek.
De egyre nő azoknak a fiataloknak a száma is, akik pszichés probléma miatt maradnak otthon: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint minden hetedik serdülő küzd valamilyen mentális zavarral.

A KórházSuli főigazgatója, Velkey György szerint bár az orvosoknak nagyon fontos szerepe van a gyógyulás folyamatában, a teljes felépüléshez messze nem ez a legfontosabb.
„Bizonyos fázisokban a szociális munkás, a pszichológus, a pedagógus vagy akár a diagnózistól az iskolai visszatérésig tanuló KórházSuli jobban hozzájárul a gyógyuláshoz” – vélte.
A szakember meglátása szerint a súlyos betegséggel küzdő fiatalok elsődleges célja egészségük visszanyerése: ezt pedig nagyban segíti a tanulás, amelynek révén célokat tűznek ki maguk elé, és lépésről-lépésre visszanyerik a betegség miatt elveszített kontrollt életük felett.
„A KórházSuliban minden szereplő támogatást kap. A beteg gyerekekkel a gyógyulásuk alatt tanulunk, így ők lépést tudnak tartani az iskolai tananyaggal. A tanáraikat és az osztálytársaikat pedig arra készítjük fel, hogy a megfelelő módon tudják segíteni és a gyógyulás után visszafogadni társukat” – vette át a szót Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője, aki egyben felidézte, KórházSuli 2014-ben kezdte meg az első tanévét, hogy fiatal önkéntesek segítségével otthonukban tanuljanak az iskolából akár éveken át kimaradó gyerekekkel. Az elmúlt évtizedben már több ezer gyerek oktatását és közösségbe való visszailleszkedését támogatták.