A börtönig érnek a Lakatos Márk-botrány szálai

Egy börtönben ülő férfit is meghallgattak a nyomozók a Lakatos-ügyben – értesült a Magyar Nemzet. A tanú vélhetően fontos információkkal rendelkezik az ismert stylistot is érintő botrányról. Lakatos Márkról egy korábban állami gondozott fiú állította azt, hogy évekkel ezelőtt „kiközvetítették“ a stylisthoz, aki a lakásán fajtalankodott vele. Az ügyben a rendőrség nyomoz, gyanúsítottat egyelőre még nem hallgattak ki.

2024. 11. 14. 15:55
Lakatos Márk (Fotó: BORSONLINE.HU)
Fotó: Lakatos Márk (Fotó: BORSONLINE.HU)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folyamatosan zajlanak a tanúkihallgatások Lakatos Márk ügyében, értesülésünk szerint a napokban egy korábban más ügyben eljárás alatt álló, jelenleg is börtönben lévő férfit is kihallgattak a nyomozók. Azt egyelőre nem tudni, hogy az illető mit mondott, de nyilvánvalóan releváns információi lehetnek a Lakatos-ügyről, ha szükségessé vált a tanúkénti meghallgatása.

Korábban a hatóság már kihallgatta a homoszexuális stylist botrányát kirobbantó Ábrahám Róbert újságírót, a vélt sértettet, illetve volt nevelőjét is, akinek először mesélte el az egykori állami gondozott fiú a történteket. Később egy másik nevelőt is meghallgattak, aki megerősítette a többi tanú vallomását.

Emlékezetes, Lakatos Márkról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér, aki ráadásul a „gyermekvédelmi“ influenszertüntetés egyik arca is volt.

A fiú arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre. a kiválasztott gyerekeket a kerítő el is vitte és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott. A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban –  félelemből – olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. Úgy tudjuk, az egyik tanúvallomásban azt az embert is megnevezték, aki kiközvetíthette a fiút Lakatoshoz.

A sértett videóvallomását – egy feljelentés keretében – eljuttatták hetekkel ezelőtt a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, a BRFK pedig aznap elrendelte a nyomozást, ám azt nem mondták meg, hogy milyen bűncselekmény gyanújával.

Lapunk úgy tudja, emberkereskedelem gyanújával rendelték el a nyomozást, de szakértők szerint több más bűncselekmény is felmerül az ügyben, többek között a gyermekprostitúció és a szexuális visszaélés is. A botrányba több liberális celeb is belebukhat

Lakatos Márk egyébként többnapos hallgatás után szólalt csak meg és utasította vissza az ellene felhozott állításokat. Sajtóinformációk szerint a férfi a botrány elől külföldre menekült, ezt forrásaink is megerősítették. Gyanúsított egyelőre nincs az ügyben. 

Borítókép: Lakatos Márk (Fotó: Borsonline.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.