Horror, amit a gyerekek egymás között egymással művelnek, amikor senki nem látja őket

Mögötte a társadalom csendes asszisztenciája körvonalazódik.

illusztráció Fotó: AFP/dpa/Malte Ossowski/Sven Simon

Kisebb visszhangott kapott ugyan, de egy hónap sem telt bele, hogy egy másodikos diák támadt osztálytársára a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában. A támadó gyermek nyakon akarta szúrni az egyik osztálytársát egy ollóval, aztán mielőtt kivitték a teremből, rátámadt egy tanárra is. Napestig lehetne sorolni a hasonló eseteket, azonban ez nem akadályozná meg, hogy megtörténjen egy újabb. Miközben a fentebb felsoroltak csak a jéghegy csúcsa, hiszen a média csak a legdurvább esetekről számol be, de a bullying a gyermekek között egyre gyakoribb, legalábbis egyre több ilyen történet jut el a pszichológushoz. Katona Kata, a Pszichológus13 Központ vezetője azt mondja, 

a piszkálódás, sértegetés, megalázás, fizikai erőszak, egyesek perifériára szorítása – mindennapossá vált a legtöbb osztályközösségben. Felhívnám a figyelmet arra, hogy ezek életkortól, társadalmi szinttől, nemtől, vallástól függetlenül, alternatív és állami iskolákban egyaránt megjelenik. 

Vagy akár vallási közösségekben. „Egy kliensem például katolikusként református gimnáziumba járt és a tanárok az istentiszteleteken látványosan az utolsó padsorba ültették őket és minősítgető megjegyzéseket tettek rájuk a vallásuk miatt” – részletezte, és rávilágított arra is, hogy ehhez a társadalom, sőt, olykor a szülők is csendben asszisztálnak. 

„Volt kliensem, aki arról számolt be, hogy inkább el sem mondta otthon, hogy a többiek a sarokba szorítják és megrugdossák őt a folyosón, mert attól félt, hogy a szülei szégyellnék magukat emiatt, hogy ő nem tudja megvédeni magát” – fűzte hozzá a pszichológus. Az áldozat tehát rengetegszer nem mond semmit, az áldozathibáztató mondatok ugyanis szinte fel is mentik a felelősségvállalás, a tettük súlyával való szembesülés alól a bántalmazókat. Ez persze bármilyen reakciót kiválthat a bántalmazott félből, arra is volt precedens, hogy a napi szintű olyan közlések, mint a ,,nem is kellene létezned, hogy nézel már ki, undorító vagy” öngyilkosságba kergették a diákot.

Közben persze a bántalmazó viselkedése is változhat. „Elképzelhetőnek tartom, hogy ha nincs egy egyértelmű elítélés a bántalmazó viselkedéssel szemben, akkor egyre gátlástalanabb lesz az elkövető: először csak halkan, négyszemközt piszkálja, aztán társakat is talál a bántáshoz, aztán fizikálisan is inzultálják az áldozatot. Egyre merészebb lesz, mert sokszor azt a visszajelzést kapja a bántalmazó, hogy amit tesz, azt nem ítéli el senki, vele tartanak mások, tehát azt meg lehet tenni másokkal, hiszen nem szól rá senki hiszen nem szól rá senki” – fejtegette a szakértő.

Beszélt arról is, hogy a gyerekek gyakran fel sem fogják, hogy a „menőségük” ára az, hogy valakit megnyomorítanak testileg és lelkileg, pontosan emiatt úgy látja, nagyon egyértelműen kell szabályozni mind otthon és az intézményekben, hogy mi az elfogadott viselkedés. Fontos, hogy tudatosan alakítsuk az elfogadható viselkedésről a normát és ne hagyjuk rá a gyerekre, ha bántalmazásról számol be, ha azon kapjuk őket, hogy máson nevetgélnek, gúnyolnak mást. 

„Érdemes azt képviselni, hogy a másokkal való törődés, a barátságosság, mások melletti kiállás értéket képvisel a családban, az iskolában és a társadalomban is” – magyarázta a Magyar Nemzetnek Katona Katalin, a Pzsichológus13 központ vezetője.