Nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat tüntettek ki

Átadták a Szent Anna- és a Szent Kristóf-díjakat.

2024. 12. 03. 13:05
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Habár a gondoskodás színtere az esetek többségében az otthon és a gondoskodás legalapvetőbb szintje a család, vannak olyan helyzetek, amikor sérül a családban történő gondoskodás – fogalmazott Csizi Péter a Szent Anna a Nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a Ggyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadásán.

Összesen tizenhét kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülő és gyermekvédelemben dolgozó kapott elismerést.

A Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: a jelen lévő gyermekvédelemben dolgozók ezeket a sérüléseket gyógyítják, hiszen a területen tevékenykedők naponta találkoznak olyan traumákkal, élethelyzetekkel, amelyeket egy kívülálló nem tud elképzelni, megérteni.

– Ma Magyarországon 23 ezer gyerek van, aki nem a vér szerinti szüleivel él, még sincs egyedül, mert ma már az állam, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek közösen dolgoznak a gyermekvédelmi gondoskodás területén, közösen fejlesztenek, építenek, lépésről lépésre haladnak, hogy elhagyják a sok évtizedes lemaradást – hangsúlyozta, hozzátéve, a mindennapos küzdelmek közepette azonban kellenek olyan pillanatok, amikor megállunk és köszönetet mondunk, és erre jó alkalom az elismerések átadása azoknak, akik arra teszik fel az életüket, hogy a nehéz, hátrányos helyzetben lévő gyerekek életében vállaljanak mindennapos szerepet.

CSIZI Péter

Nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat díjaztak a Belügyminisztériumban
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– A díjazottakban közös, hogy a tevékenységükben a gyermekek mindenekfelett álló érdekét helyezik az első helyre – méltatta a jelenlévőket a helyettes államtitkár.

A Szent Anna a Nevelőszülőkért díj célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a nevelőszülők áldozatos munkájára. A Szent Kristóf a Gyermekekért díjat azok kaphatják, akik szakmai és emberi szempontból is kiemelkedő munkát végeznek a gyerekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén.

CSIZI Péter

Nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat díjaztak a Belügyminisztériumban
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.