– Bíboros úr, a tavaly karácsonyi beszélgetésünkkor mögöttünk volt a magyarországi pápalátogatás, az idei év végén viszont várakozás és készülődés tapasztalható az elkövetkező jubileumi szentévre, egy remélhetően békésebb időszakra. Advent második vasárnapján elhangzik az evangéliumból: „Készítsétek az Úr útjait, egyengessétek ösvényeit!” (Lk 3,5) Az ünnep előtti várakozásban, amely egy kisböjti időszak, hogyan lehet lecsendesedni, az Úr útjait egyengetni korunk információs árhullámainak közepette?
– Természetesen, a bűnbánat cselekedetei révén. Ezt már az Ószövetségben is megfogalmazták. Alapvetően három klasszikus cselekedete volt a bűnbánatnak, az imádság, a böjt és az alamizsnálkodás, vagyis a segítő szeretet cselekedetei. Ezt mind a mai napig gyakorolja az egyház, az imádságnak pedig különleges formái vannak ilyenkor. Ezek közül kiemelkedik a Roráte szentmise, ami hajnalban van, az ember külön is gondolhat is arra, hogy most egy kicsit erőt kell vennie magán. A böjt, a bűnbánati időkben legalább a pénteki hústilalmat jelenti, de ajánlatos ilyenkor a többi napon is önként lemondani valamiről. Nem biztos, hogy étel lesz, kinek milyen szokása van, amihez nagyon ragaszkodik, de amit egy kis fegyelemmel el tud hagyni ebben az időben. A segítő szeretet pedig ilyenkor nagy divat, karácsony előtt vannak a nagy gyűjtési akciók, látogatások is időseknél, vakoknál, betegeknél, ezeket mi is szoktuk gyakorolni minden évben. Az advent a bűnbánat ideje, a szónak a konkrét értelmében is, tehát ilyenkor gyóntatási akciók vannak. Máskor is lehet gyónni, de ilyenkor több templomban megszervezik, hogy egyszerre tíz-tizenöt pap gyóntasson, akár meghívott vendégpapok felkérésével is, azért, hogy mindenki gyónhasson karácsony előtt.
– A nyugati társadalmakban sokszor az ajándékvásárlás idejét jelentik a karácsony előtti hetek. Ritkábban merül fel azonban az a kérdés, hogy korunk embere milyen ajándékkal járulhat megváltója, Jézus Krisztus elé?
– Az első maga az imádság, a személyes figyelem Istenre és a vele való párbeszéd. Ha Krisztusra tudunk figyelni és elmondani neki, hogy hálásak vagyunk az életünkért, lehetőségeinkért, azokért az emberekért, akik szeretettel fordultak felénk. Elmondjuk neki, hogy őt keressük a többi emberben és akkor mindjárt minden, amit rászoruló embernek adunk, neki szánt ajándékká válik. „Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek.” Ebben a gondolatkörben mozgunk, ezért gyűjtünk ilyenkor és látogatjuk a rászoruló embereket. Az sem mindegy, hogy csak pénzt gyűjtünk-e egy bankszámlára, ami jelentős segítség, de sokkal emberibb, ha sikerül föltérképezni egy-egy plébánia közelében élő rászorulókat, akiket a helyi karitász csoport önkéntesei meg tudnak látogatni és ajándékozni. Van, ahol csak kijelölt időpontban lehetséges a karácsonyi ajándékosztás, de sokkal emberibb és hatékonyabb, ha személyes ismerettel és látogatással párosul. Be tudok arról számolni, hogy abban a huszonkét évben, amióta az egyházmegyét szolgálom főpásztorként, minden évben volt karácsonyi ajándékosztás gyerekeknek. Mégpedig nem egységcsomagokat, hanem névre szóló ajándékokat kaptak, amelyeket környezettanulmány előzött meg, hogy kiderítsük mire lehet szükségük, minek örülnének a rászoruló családban élő gyermekek. Ezt folytatjuk idén is. Ilyenkor ki kell választani a templomot, ahol az ajándékokat kiosztjuk. Például a Városmajorban erre már nem elég a kistemplom, meg kell nyitnunk a plébániatemplomot, mert olyan sokan eljönnek ilyenkor. Az elmúlt években ukrajnai, venezuelai és más országokból való menekült gyermekeknek szintén adtunk ajándékot. Ezt egy másik alkalommal a Magyar Szentek templomában tesszük. Úgyhogy az ajándékok megválasztásában is próbálunk a személyre figyelni.
– Az ön életében is egy különleges év volt a 2024-es esztendő, több kitüntetést is átvehetett, amelyekhez ezúton is gratulálunk. Idén a Római Pápai Magyar Intézet kápolnájában november 20-án, kedden este a Tu es Petrus nemzetközi katolikus kitüntetés Pro Ecclesiae et Pontifice szekciója díját adományozták önnek, azt követően nem sokkal pedig advent első vasárnapján a Heves vármegyei Nagykökényes díszpolgára lett, mivel anyai nagyszülei kökényesiek voltak. Hogyan élte meg ezt a két kitüntetést?
– Ezeknek jó pár hónapos előzményük volt. Amikor legelőször értesültem a római díjról, elkezdtem érdeklődni az ottani ismerőseimtől, hogy mi is ez, egyáltalán illik-e ezt nekem elfogadni. Ők pedig bátorítottak, különösen Koch bíboros úr, a díjat adományozó alapítvány elnöke, hogy nyugodtan fogadjam el. Elmondta, hogy előtte kik kapták meg, amivel megnyugtatott, így végül elfogadtam. A nagykökényesi díszpolgárság pedig már régebb óta érett. Egyszer Hatvanban tartottam egy előadást, amelyet követően az azon résztvevő nagykökényesi polgármester asszony odajött hozzám és elmondta, hogy úgy tudta, hogy rokoni szálak is kötnek a településhez. Akkor elmondtam neki, hogy pontoan milyen módon és azt követően jött a levél, amelyben értesítettek arról, hogy milyen megtiszteltetés ért.
– Vannak olyan kitüntetések, amelyek esetében az illendőbb eljárás az, hogy nem fogadja el a díjazott?
– Lehetnek ilyenek. Velem nem sokszor fordult elő, de van, amikor az ember udvariasságból elkerül egy kitüntetést.
– Van esetleg olyan szentírási rész, ami különösen kedves önnek ebből az időszakból?
– Természetesen, kettő. Az egyik a Lukács evangéliuma elején a betlehemi születés története. A másik pedig, mert a karácsonyi ünnep nagymiséjén ez az evangélium János evangéliumának prológusa. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Ez a két szentírási szakasz áll ilyenkor a középpontban. Az egyik egy részben földi történetet beszél el, amely nagyon fontos, mert
Krisztus történetisége a hitünk alapja. Nem mítoszban hiszünk, nem egy filozófiának vagyunk a követői, hanem egy történelmi személynek, a Názáreti Jézus Krisztusnak vagyunk a tanítványai.
Tehát az ő születése és az ő élettörténete és tanítása történetileg megragadható és számunkra döntő. Ugyanakkor ennek a mélyebb értelmezése adja a vallásunknak a szívét. Tehát fölismerjük benne a megváltót, sőt, fölismeri benne az egyház, a tanítványok közössége már a megtestesült isteni személyt. A János-prológus mély magyarázata és a Lukács-féle kedves, emberközeli előadás összetalálkozik és szépen összefogja a megtestesülés misztériumát.
– Mit üzen, azoknak, akik magányosak, betegek vagy valamilyen módon segítségre szorulnak ebben az időszakban?
– Az egyik az, hogy imádkozunk mindenkiért, a másik, hogy ők maguk is igyekezzenek keresni az emberek társaságát! Ne húzódjanak el, ne fáradjanak bele az emberi kapcsolat keresésébe! Ha mást nem is, egy jelképes karácsonyi, ha nem is karácsonyfát, de akár csak egy karácsonyi gallyat vagy képeslapot helyezzenek el a lakásukban. Legalább azért, hogy átérezzék azt, hogy most egy különleges időszak van, amikor Jézus közelségére emlékezünk. Érezzék azt, hogy nincsenek egyedül, mert ember nem lehet egyedül a világon. A másik pedig, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy tényleges emberi találkozások is létrejöhessenek. Persze ők azok, akik általában a gyöngébbik fél, aki kevesebbet tud tenni a találkozásért. Mégis sokszor látom az ellenkezőjét, hogy az idősek azok akik fáradhatatlanul írják a karácsonyi lapokat, megemlékeznek szeretteikről, a címzettek pedig némileg szégyenkezve válaszolnak egy hosszabb üzenettel, amelyben írnak egy keveset magukról, az ünnepekről és érdeklődnek a feladó és helyzetéről.
– Ritkábban felmerülő kérdés, de hogyan ünnepel egy bíboros, családjával vagy paptestvéreinek körében?
– Hát melyik hogyan! Azért most már vagyunk néhányan bíborosok. Azok a bíborosok, akik egyben egy egyházmegyének a főpásztorai, nyilván ugyanúgy, mint a többi megyéspüspök, a székesegyházban szertartásokat végeznek, és a szorosabb környezetükkel együtt ünnepelnek. Ha tetszik, a családias része vagy a gyertyagyújtási része is a közvetlen munkatársi környezetben zajlik. Ha az ember magát a liturgiát nem úgy éli át, mint ünnepet, akkor az nagyon fárasztó, és akkor merül föl, hogy mikor fogunk karácsonyt ünnepelni. Hogyhogy mikor fogunk? Hát azzal ünneplünk. De ahhoz ismerni kell a szövegeket, rá kell érezni annak a teljes hangulatára és üzenetére. Az éjféli mise vagy akár a karácsonyi ünnepi mise, vagy az előkészületeknek az eseményei, vagy az advent is a koszorúval és az előkészületi liturgiákkal mind olyan alkalmak, amelyekben megtalálja az ember az ünneplésnek az érzését is, nem csak a hivatalos feladatot.
– Az elmúlt 2024-es évből mi a bíboros úr legkedvesebb emléke?
– Sok minden volt. Igaz, a szentatya 2023-ban járt Magyarországon, de mi nemzeti zarándoklattal 2024-ben, április végén voltunk Rómában, ahol köszönetet mondtunk neki, ami egy felejthetetlen találkozás volt. Több közös szentmise is volt a magyar zarándokcsoporttal a római bazilikákban. Ez a magyar egyház és Róma imádságos találkozása volt. Nagyon jó volt, hogy a találkozás végén a pápa többekkel kezet fogott, beszélgetett gyerekekkel, mozgássérülteket is odahoztak. Emellett szép élmény volt augusztus 20-a. Nagyon sajnáltam, hogy a biztonságért felelősek azt mondták, viharveszély van, és ne menjünk ki a körmenettel, de a Szent István-bazilikában szépen megünnepeltük. Örültem az ünnepi szónoknak is, Aurel Percă érsek úrnak. Vele kapcsolatban, míg meg nem érkezett, megjelent egy-két komment, vajon biztos-e, hogy Szent István király ünnepére olyan püspököt kell hívni, aki nem tud magyarul. Viszont miután elmondta a beszédét, már senki nem vonta kérdőre, hogy miért őt hívtuk meg. Nekünk, katolikusoknak az egy nagyszerű érzés, amikor a közös hitben és a gyakorlati élet közös útmutatásaiban egyek lehetünk sokféle népnek, sokféle országnak a katolikus híveivel.
– A 2025-ös esztendő különlegesnek ígérkezik a katolikus egyház életében, ugyanis az irgalmasság jubileumi szentéve lesz, amelynek mottója: „A remény zarándokai”. Az elmúlt évben a háború nemcsak folytatódott, de a Közel-Keleten is súlyosbodtak a konfliktusok. Elképzelhető, hogy a szentév elhozza a békét?
– Hogy úgy lesz-e, azt nem tudom, de hogy úgy kellene lennie, az biztos. Mi ezért imádkozunk. Jézust a béke fejedelmének is tiszteljük, Princeps pacis. Újévkor ezért is énekeljük a szentmisében, hogy „Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!” Ez az imádság most különösen aktuális. A reményünk Jézus személyével kapcsolatos. Az ő személyében a mindenható Isten jött el közénk, immár emberként is, és noha vállalta a sorsunknak minden szenvedését, a kivégeztetést, a halált is, mégis úr a halálon. Megmutatta, hogy nem az az utolsó szó. Itt most már nagyon sokan meghaltak az Európában dúló háborúban is, de nem ez az utolsó szó és nem lehet ez az utolsó szó. Mi reménykedünk abban, hogy ezután a szomorú időszak után egy valódi föltámadás következik. Föltámadás még a földi közösségi élet szempontjából, de föltámadás az örök élet szempontjából is.
Azt gondoljuk, hogy egyetlen ember élete sem hiábavaló, és mindenki élete vezethet az örök boldogság felé. Nehéz ezt kimondani, mert szörnyű dolgok történnek a világban, de ez a mi hitünk, ezen az botránkozik meg, aki az örök életben nem hisz igazán.
Mert a mérlegnek valóban az evilági életünk csak az egyik serpenyője és ha csak ezt nézzük, azt is mondhatjuk, hogy igazságtalan az élet, mert egyesek tisztességesen élnek, mégis szenvedés az életük, mások gazemberek, és mégis remekül megy a soruk. Azonban ez az élet nem az egyetlen, nem a végső szó, az örök élet kiegyensúlyozza ezt az egész számítást. Az igazság az, hogy az isteni igazságosság és az isteni irgalom összetartozik. Nem lehet őket elválasztani egymástól. Van irgalom a bűnösök számára is, csak bűnbánat kell hozzá. Ebben a hitben és gondolatban tudjuk megválaszolni ezt a valóban nagyon aggasztó kérdést.
– Az e világi relatív viszonyokon felülemelkedő szemléletet és életgyakorlatot a vértanúk is igazolják kegyetlen halálukkal, amit önként vállaltak, amikor már nem volt más választásuk. Ezzel kapcsolatban merül fel jövő április 26-án boldoggá avatandó Bódi Mária Magdolna sorsa, aki nemcsak hogy kortársa volt az idén nyolcvan éve meggyilkolt boldog Salkaházi Sárának, hanem személyes kapcsolatot is ápoltak. Mit üzen a mai korban ennek a két vértanúnak a halála?
– Az élete és a halála. Mert ha csak a halálról beszélünk, akkor nem sok tiszteletreméltó van a puszta halálban, de egy vértanú esetében azt mondja az egyház, hogy az az életének megkoronázása. Salkaházi Sára esetében a veszélyt is vállaló hősies ember és Isten iránti szeretetéből fakadt ez a bátorsága, ennek volt a megkoronázása, ami 1944 december végén a Duna-parton történt. Bódi Mária Magdolna pedig egy egyszerű sorsú munkáslány volt, de rendkívül vallásos, és mély hite alapján vett részt a társadalmi életben. A nőmozgalomban a szociális testvérek által szervezett katolikus közösségi eseményekből és mozgalmakból is kivette a részét. Megvallott és tudatosított hite alapján élt, ez került az életébe. Ez volt az, amiért nemet tudott mondani akkor is, amikor tudta, hogy az az életébe fog kerülni.
– Ez fontos gondolat, mert sokan a túlvilági életet is csak a korlátolt evilági élet meghosszabbított változatának képzelik el.
– Az biztos, hogy elképzelni nem lehet. A mi földi életünkben minden a változásról szól. Időben élünk, az idő pedig a változások egymásutániságához mért tartam. Az örökkévalóságban pedig lehet változás? A görög filozófia szerint nem. Éppen azért örök. Úgyhogy elképzelni nem tudjuk, sőt számunkra ellentmondásnak tűnik, de a mi kategóriáink csak ebből a világi életből valók, a földi életből, ennek tapasztalatából. Tudnunk kell azt, hogy a kategóriáink is relatívak.
– Az idei évben a világpolitikai szereplők közül kevesen folytattak békemissziót az orosz–ukrán háború kapcsán Orbán Viktor miniszterelnökön kívül. A magyar kormányfő a közelmúltban Ferenc pápával személyesen is tárgyalt, ahol többek között a béke kérdése is felmerült. Hogyan lehetne felerősíteni a béke üzenetét, amelyre egyre nagyobb szükség lenne a Európa mostani történelmi helyzetében? Mit tehet egy átlagos katolikus hívő a békéért?
– Itt többféle válasz van, attól függően, hogy kinek mi a társadalmi helyzete. Vannak politikusok, akik tudnak tárgyalni, nemzetközi fórumokon megnyilatkozni. Vannak, akik gazdasági döntéseket hoznak és különböző humanitárius segélyekről tudnak dönteni. Vannak az úgynevezett egyszerű hívők, akiknek ezekre ilyen közvetlen befolyásuk talán nincs. Viszont imahadjáratot tudunk tartani és tartunk is. Tisztelettel jelzem, hogy mi az ukrajnai háború kezdete óta közösen imádkozunk a békéért. Kezdtük ezt már a Szent Anna-réten, ahol egy kis kápolnát avattunk föl. Ugyanezt folytatjuk a Szent István-bazilikában, szabadtéri körmenetekkel, ahol rózsafüzért imádkozunk a békéért, amelyeken több száz hívő vesz részt. Ez minden hónapban rendszeresen ismétlődik. Ugyanígy vannak szentségimádások és imaalkalmak, például a Szent István-bazilikában és más templomainkban. Országos szinten is folyik az imádság a békéért és más országokban is vannak olyan közösségek, akik ezt magukévá teszik. Hogy ebből mennyi jön át a tömegtájékoztatásban, az változó, de az egyházi médiumokban tudósítanak ezekről.
– Lehet arról tudni, hogy Ferenc pápa készül-e békével kapcsolatos körútra a közeljövőben? Vannak a Vatikánnak erre vonatkozó tervei?
– Ilyenről nem hallottam. Értesültem a korzikai útjának a tervéről, ami azért érdekes, mert egy korzikai püspököt bíborossá nevezett ki a legutóbbi konzisztórium alkalmával. Ebben is rejlik egyfajta üzenet, de nem biztos, hogy pont a most feltett kérdés kapcsán.
– Ha már új bíboros, hát Németh László, a Belgrádi Főegyházmegye metropolita érseke mostantól a szentatya egyik legközelebbi tanácsosává vált. Ezzel az a ritka történelmi helyzet állt elő, hogy két magyar bíborosa van a római katolikus egyháznak. Németh László bíboros úrral milyen volt a korábbi munkakapcsolatuk?
– Természetesen. Őt a püspöki kar titkárának kértem fel, amikor elnök voltam. Miután kinevezték püspöknek, kerestünk másik titkárt. Kiváló munkakapcsolatban voltunk egymással. A széleskörű tapasztalatai nyelvtudása mindenképpen mellette szólt, nyilván azon a helyen, ahol az ő szolgálata zajlik Szerbiában, illetve bizonyos nemzetközi fórumokon is ahol megnyilatkozik. Németh László bíboros úr a magyaron kívül is sok nyelven kiválóan beszél. Nagyon jól megérti magát nemcsak nyelvileg, hanem kulturálisan és emberileg is a balkáni térség különböző szláv népeivel, szerbekkel, horvátokkal és a többiekkel. Ezt láthattuk a kinevezése utáni ünnepi vacsorán is, akár a vendégsereg összetételéből is. Fontos, hogy azt a régiót is tudja valamilyen szinten képviselni. Az, hogy magyar bíborosból több van, csak az utóbbi időben volt ritkaság, viszont a monarchia vége felé többször előfordult. Többek között megemlíthetjük Schlauch Lőrincet vagy Samassa Józsefet, akik nem voltak esztergomi érsekek, viszont bíborosok lettek, ahogy Hajnald Lajos is, aki kalocsai érsekként lett bíboros.
– Az elkövetkező 2025-ös évre mit üzen bíboros úr a híveknek, a főegyházmegyének?
– Bízom a fejlődésben. Nem pusztán a természet erői szerint, hanem a kegyelem által kísért fejlődésben. A II. Vatikáni Zsinat, de már XXIII. János pápa is azt kívánta, hogy igazságban, igazságosságban, szeretetben és szabadságban éljenek együtt az emberek. Én is ezt kívánom, és bízom benne, hogy a gondviselés megadja hozzá a kegyelmet.
