Hódmezővásárhelyen nem csillapodik a vita Rapcsák András, a város rendszerváltó polgármesterének szobra kapcsán – írja a Délmagyar.
Ahogyan a Magyar Nemzet korábban megírta, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az emlékmű áthelyezését kezdeményezte, mert szerinte Rapcsák szobra „megosztó jelképpé vált”. A javaslat szerint a műalkotást a városháza udvarán helyeznék el vagy felajánlanák a családnak. Ez a terv azonban több helyi és országos politikai szereplő éles kritikáját váltotta ki.
A Délmagyar beszámolója szerint a polgármester azzal indokolta javaslatát, hogy „a közterület nem a politikai kultuszok helye”. Az ellenzék részéről viszont úgy vélik, hogy a polgármester akciója „a város történelmének eltiprását” jelképezi.
Rapcsák András, aki 1990 és 2002 között töltötte be a polgármesteri tisztséget, számos jelentős fejlesztést indított el a városban. Támogatói szerint szobra nemcsak egy korszak, hanem egy fejlődési ív szimbóluma is, amelyet megőrizni kötelesség.
Egyik lánya a közösségi oldalán tette közzé a család véleményét. Rapcsák Katalin úgy fogalmazott:
Családunk számára felemelő érzés volt, amikor szeretett városa szoborral tisztelgett emléke előtt, amely 2008 óta áll a Kossuth téren. Hálás szívvel őrizzük emlékét, annak, hogy a vásárhelyi emberek mindig mellette álltak, a legnehezebb időszakokban is, és méltóan megemlékeztek munkásságáról. A szobrot Varga Imre, az ország egyik legkiemelkedőbb köztéri szobrászművésze alkotta
– olvasható Rapcsák Katalin posztjában. A néhai polgármester lánya az is hozzátette:
– Sokan nem lehetnek már közöttünk, akik ismerték, hiszen pár nap múlva 23 éve lesz, hogy elhagyta a földi világot. Számunkra rendíthetetlen támasz volt, a családunk összetartó ereje. Mi eltemettük és elgyászoltuk, és most arra kényszerülünk, hogy újraéljük a veszteséget? – tette fel a kérdést Rapcsák Katalin.