Az eddigi információk alapján 240 köznevelési intézményben kellett biztonságos helyre menekíteni a diákokat, mert bombafenyegetést küldtek az iskoláknak. A BorsOnline erről azt írja, hatalmas pánik kezdődött, főleg azok a diákok estek kétségbe, akik nem tudták rögtön elérni a szüleiket.
Azonnal görcsbe rándult a gyomrom – sorra részletezik a tapasztalatokat a bombariadóban érintettek
Eddig 240 intézményt ürítettek ki.

A portál utolérte Köllő Babettet, aki azt mondta a lánya, Milla rögtön telefonált neki, a színésznő pedig rohant a kislányáért.
Azonnal görcsbe rándult a gyomrom, de tudtam, hogy Milla előtt nem mutathatom ki, hogy félek
– fogalmazott a portálnak a színésznő, aki elmondta azt is, hogy a lányának több osztálytársát is áthívta és palacsintapartit tartanak a feszültség oldására. A lapnak megszólalt Suzy is. Ő úgy fogalmazott, üzenetet kapott, hogy az iskolában bombariadó van és ha tud, azonnal induljon el a gyermekéért. Nem gondolkodott egy percig sem, azonnal odasietett.
Nagyon megijedtem és a kislányom is, de most már nyugalomban vagyunk itthon. A kiürítés nagyon szervezett volt egyébként, a tanárok igyekeznek kézben tartani az eseményeket, bármennyire is ijesztő a helyzet
– számolt be a délelőtti eseményekről. Völgyi Zsuzsi a portálnak arról beszélt, hogy az ő gyermeke Glória reggel rosszul érezte magát, ezért ő nem ment iskolába, de ők is kaptak üzenetet az első óra után a bombariadóról.
A gyerekek sírtak, nagyon megijedtek, pánikhangulat alakult ki nagyon hamar. A kislányom is elsírta magát a hír hallatán. Akiért nem tudtak elmenni a szüleik, azokra a gyerekekre a pedagógusok vigyáznak
– számolt be az énekesnő. Máshol is eltörött a mécses. A Telex egyik olvasója a portálnak arról számolt be, hogy a II. kerületi általános iskolába járó másodikos gyermek rettenetesen megijedt – részletezte az édesanyja. Kilenc óra előtt kapott üzenetet arról, hogy a szülők menjenek a gyerekekért az iskola melletti játszótérhez, mert bombariadó van.
Gyermekem sírva fogadott, félt, hogy felrobban az iskola
– fogalmazott egy édesanya.

A Magyar Nemzet egyik kollégájának egy édesanya a csepeli napközis tábor épülete előtt azt mondta: az ő gyermekét nem igazán viselte meg az eset. Ott szállásolták el a diákokat, akikért nem tudtak menni a szüleik, miután az iskolában nem maradhattak.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarország az európai turisták egyik kedvenc célpontja
Rekordokat dönt idén az idegenforgalom.

Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
Négyen haltak meg az utakon a napokban.

Hatalmas siker a digitális polgári körök indulása
Az Orbán Viktor által meghirdetett digitális honfoglalás valódi diadal, míg a tiszás rendszerváltó tagsága igazi bukás.

Nagy Feró és Pataky Attila nem hagyta szó nélkül az ünnepi himnuszgyalázást + videó
Ajsa Luna provokációja kiverte a biztosítékot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyarország az európai turisták egyik kedvenc célpontja
Rekordokat dönt idén az idegenforgalom.

Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
Négyen haltak meg az utakon a napokban.

Hatalmas siker a digitális polgári körök indulása
Az Orbán Viktor által meghirdetett digitális honfoglalás valódi diadal, míg a tiszás rendszerváltó tagsága igazi bukás.

Nagy Feró és Pataky Attila nem hagyta szó nélkül az ünnepi himnuszgyalázást + videó
Ajsa Luna provokációja kiverte a biztosítékot.